A szegedi levegő minőségének javítása érdekében az idei fűtési szezon kezdetén már harmadik alkalommal indította el a szegedi önkormányzat a Fűtsünk okosan kampányt, amelynek segítségével igyekeznek felhívni a lakosság figyelmét a korszerűtlen fűtőanyagok káros hatásaira. Az akció keretében mintegy 40 ezer háztartásba juttatták el a környezetkímélő tüzelőanyagokról szóló tájékoztató anyagot.
Mint a közleményben írják, a Fűtsünk okosan kampány illeszkedik ahhoz a célkitűzéshez, hogy „Szeged legyen Magyarország legzöldebb és legegészségesebb nagyvárosa”, ennek megvalósítása érdekében ugyanis kiemelt figyelmet kell fordítani a levegő tisztaságára. Az eddigi elért eredményekre is kitérnek:
Hangsúlyozzák azonban, hogy a fűtési szezonban viszont az erőfeszítéseik ellenére is drasztikusan növekszik a légszennyezettség. Ennek egyik oka a helytelen lakossági tüzelés. Éppen ezért kérik a lakosság segítségét abban, hogy mellőzzék az egészségünkre és környezetünkre is ártalmas anyagok égetését.
Azt kérik, hogy senki ne égessen:
Helyette fűtsenek:
A Levegő Munkacsoport kutatása szerint hazánkban naponta 35 ember hal meg a légszennyezettség miatt. A megfelelő fűtéssel nem csak az egészségünket védhetjük meg, de az éghajlatváltozás elleni harchoz is hozzájárulhatunk. Fontos, hogy gondoskodjunk a tűzelőberendezés és a kémény rendszeres, éves felülvizsgálatáról is – zárul a közlemény.