Orbán Balázs szerint szegedi baloldali politikusok brüsszeli barátai tartják vissza a harmadik híd forrásait

Bartók Csaba keményen és ügyesen lobbizik a harmadik hídért a kormánynál, és reméli, hogy a következő ciklusban lesz pénz a hídra, „már csak a szegedi baloldali politikusoknak kellene szólni a brüsszeli barátaiknak, hogy a Magyarországnak járó uniós forrásokat pártpolitikai alapon ne tartsák vissza”.

Mindezekről a parlamenti és stratégiai államtitkár, a miniszterelnök politikai igazgatója beszélt a Délmagyarországnak, miután a szegedi Fidesz-irodában előadást tartott a napokban.

A megyei lap igen objektíven azzal kezdte az interjút, hogy megkérdezte, mit gondol Orbán arról, „amit ez ellenzék művelt az utóbbi időben”, amire elhangzott válaszként, hogy „egyszerűen bohózat, ami történik”, illetve Gyurcsány Ferenc vezetésével jön létre az összefogás, erre hegyezték ki az egészet.

Orbán a következő kérdés kapcsán beszélt arról, hogy novemberben lesz a Fidesz kongresszusa, és azután tudják majd, hogy kiket indítanak a szegedi kerületekben. Az biztos, hogy ez még idén kiderül.

A harmadik hídról szólva elmondta, természetesen szerinte is kellene ilyen átkelő, „amiért egyébként Bartók Csaba, a Fidesz választókerületi elnöke komolyan lobbizik a kormánynál, és elég tehetségesen csinálja. Azt reméljük, hogy a következő időszakban a rendelkezésre álló uniós források közé ezt a hidat is be tudjuk vonni.

Már csak a szegedi baloldali politikusoknak kellene szólni a brüsszeli barátaiknak, hogy a Magyarországnak járó uniós forrásokat pártpolitikai alapon ne tartsák vissza”.

A következő két kérdés is borítékban érkezhetett a Fidesz-központból, annyira a kormánynarratívára vannak kihegyezve. A napilap munkatársa először arról kérdezte Orbánt, hogy a világszerte emelkedő energiaárak ellenére a kormány tudja-e garantálni itthon az alacsony árakat, vagy terveznek esetleg korrekciót. „Már van olyan európai ország, ahol hatszorosára nőttek az energiaárak idén. Magyarország szerencsére kivétel, amit a rezsicsökkentés garantál már 2013 óta. Az ellenzék hiába követelte, hogy szüntessük meg a hatósági árazást. Szerencsére nem hallgattunk rájuk, így most nem kell a családoknak több tízezer forintot erre költeniük” – hangzott el a válasz lényege.

Utolsó kérdés: migráció, lesz-e elég katona és rendőr a határon? Válasz: lesz.