„2016 óta mondom, hogy Orbán rendszerét csak teljes összefogással, közös jelöltekkel, közös programmal és közös miniszterelnökkel lehet legyőzni. Sok évnek és egy újabb kétharmadnak kellett eltelnie, de most ennek a közelében vagyunk” – írta közösségi oldalán.
Szerinte az új ellenzéki miniszterelnöknek minden magyart: jobboldalit, baloldalit, liberálist és zöldet kell képviselnie. Azt is elmondta posztjában, tisztában van vele, hogy a pártok önmagukban nem képesek győzni, szükség van „a hitüket vesztett, rendszerkritikus civilekre is”. Ennek a tábornak a kiszélesítésére és összefogására pedig a legalkalmasabb Márki-Zay Péter, akit barátjának, szomszédjának és harcostársának nevezett, majd zárásképp megjegyezte, hogy nagy örömmel támogatja őt „a rendszerváltáshoz vezető úton”.