Rúzsa Magdi énekli a 100 nap múlva kezdődő kézi-Eb hivatalos dalát

A 2022-es férfi kézilabda-Európa-bajnokság hivatalos dalát, a Fight című, angol nyelvű dalt Rúzsa Magdi énekli majd Szakos Krisztiánnal közösen a szervezők közleménye alapján, amelyet hamarosan a nyilvánosság megismerhet, mivel novemberben debütál.

„Nagy megtiszteltetésnek éltem meg a felkérést, hiszen nem mindennap ír az ember dalt egy ekkora sporteseményre. Szakos Krisztiánnal szereztük ezt a dalt is, mint a többi jellegzetes Magdi-slágert. A célunk az volt, hogy egy olyan dal szülessen, amit egyébként is rádiókba szánnánk. Az, hogy közben még egy ilyen jelentős esemény himnusza is lesz, csak hab a tortán. Örömteli munka volt, nagy kihívás, szerencsére gördülékenyen és gyorsan tudtunk haladni, a végeredményt pedig nagyon szeretjük” – mondta a Máté Péter-díjas, kétszeres Fonogram és Artisjus-díjas énekesnő.

Megemlítette, hogy a dal írásánál folyamatosan előttük lebegett a nagy mérkőzések hangulata, ezt az érzést próbálták becsempészni. Azt is elárulta, mivel angolul sokkal nehezebb dalt írni, segítséget kért, hogy hiba nélküli, tökéletes kifejezések hangozhassanak el majd. Az EHB 2022 Kft. ügyvezető igazgatója, Kovács Barbara elmondta, olyan énekest szerettek volna választani, aki a személyiségével több embert is meg tud mozgatni, és akinek a dalát mindenki magáénak érezheti. Úgy véli, Rúzsa Magdolnával remek előadóra tettek szert.

Az Európa-bajnokság január 13-án, éppen 100 nap múlva kezdődik, idehaza a budapesti, szegedi és debreceni helyszíneken, illetve Szlovákiában. A szegedi Pick Aréna munkálatai 85 százalékon állnak, erről itt írtunk bővebben.