Aki pedig a szegedi latrinákról és a kakaizmusról szeretne tanulni, annak irány a Fekete ház

A budapesti Kiscelli Múzeum ihlette, kimondottan különleges kiállítás nyitotta meg kapuit ma Szegeden, amely a város csatornahálózatát és úgy általában a toalett történelmét hivatott bemutatni. A látogatóknak lehetőségük nyílik megtekinteni a legkorábbi megoldásokat, igazi különlegességeket, nagyon sokat olvasni anyaghasználatról, csövekről, hagyományokról, és az is kiderül az egyik falról, hogy miért szerették őseink a feneküket mutogatni.

Bár a kiállítás megnyitója délután 5-kor kezdődött, a látogatók már korábban bekukkanthattak a Fekete házba. A kiállítás ötlete 2021-ben született meg, amikor a rendezők ellátogattak a Kiscelli Múzeumba a közel azonos nevű kiállításra, és olyan élményekkel távoztak onnan, amik aztán a szegedi verziót ihlették meg. A szervezkedés közben ráadásul arra is rájöttek, hogy a Móra Ferenc Múzeumban rengeteg olyan tárgy is van, amit a tárlatba lehetne fűzni, valamint a Kiscelli munkatársai is segítették a tervek materializálódását, és így szerdán sikerült megnyitni a Kloáka, kanális, klozet című kiállítást.

A tárlat kurátorai Szegeden Tóth István és Szolnoki Zoltán, akik üdvözlőbeszédet nem mondtak, viszont felszólalt Perényi Roland, a Kiscelli Múzeum igazgatója és a szegedi kiállítás támogatója. Perényi még az elején megígérte, rövid lesz, vagy „úgy is mondhatnám, emészthető”. Beszédében az intim és a nyilvános szféra különválásáról, az emberi szokások és etikett kialakulásáról szólt, majd mindenkit üdvözölt, megköszönte a tárlaton dolgozók munkáját, és átadta a kiállítást az érdeklődőknek.

Ha a termek falait szépen egymás után végignézzük, ennél kevésbé vicces, de annál fontosabb információkat is szerezhetünk a korai toalettekről és csatornákról, illetve arról is, hogy Szegeden a Tisza mindig is komoly segítség volt az emberek vízellátásában és wc-re járásában is, amiből az utóbbi állítás minimum megkérdőjelezhetővé minősíti az előbbit. Konkrét csatornarendszerek kialakulására valamiért csak a nagyárvíz után volt lehetőség, ráadásul ez sem a kor normáinak megfelelve történt, ami azért különösen érdekes, mert Szeged mint nagyváros, mindig élen járt a fejlesztésekben.

A budirengetegben barangolva borzasztó sok információ bombázza az érdeklődőt, és őszintén szólva először nem is értettem, hogy hogy lehet ennyire érdekes, és elképzelni sem tudtam, hogy miért akarna bárki latrinákról és kakaizmusról tanulni szabadidejében, de az igazat megvallva, egy teljes és tökéletesen élvezhető kiállítás került most megnyitásra, ami első blikkre mindenképp megmosolyogtat, pusztán az ötlet szokatlanságával, másodikra viszont hagyja, hogy belemerüljön az ember az amúgy igen érdekes történelemórába.

Az egyszerre betóduló körülbelül mintegy ötven ember egyébként azt is megmutatta, hogy igenis van az emberekben igény a toalettek ismeretére, és gyermeki érdeklődéssel tanultak arról is, hogy a Napkirály udvarában, egy jezsuita szónok annyira érdekes beszédeket mondott, hogy a hölgyek szószostálakat vittek magukkal előadásaira, amikbe kis dolgukat intézték, majd az igény megszülettével a mobil wc is kialakult.

Mielőtt azonban a tömeg szélnek lett volna eresztve, Kállai Ákos színházpedagógus egy rögtönzöttnek tűnő játékkal dobta fel a hangulatot, melynek lényege, hogy a termet két félre osztotta, mindkét félhez társított egy-egy szót, majd a közönségnek azon az oldalon kellett helyet foglalnia, amelyik szó jobban tetszett nekik. Azt, hogy mire gondolt a költő, nem tudom megmondani, mivel felsorolt szavaknak – piros/sárga, innováció/hagyomány, fa/porcelán, elől/hátul – nem feltétlenül volt sok közük magához a kiállításhoz, de miközben figyeltem a nevetgélő tömeget, fejben a játék alapján összeraktam álmaim wc-jét, és ha ez volt a játék célja, emelem kalapom Kállai előtt.

A kiállítás maga négy nagy termen át terpeszkedik, és részletesen kitér mindenre, amit valaha tudni akartál a wc-dről, és néhol még egy kicsit többre is. Személyes kedvencem a fűben meztelen fenekét kidugó, nagy dolgát végző ember jelenségének a magyarázata. Erre őseinknek azt sikerült kitalálniuk, hogy a fedetlen tompor látványa elijeszti a környéken portyázó démonokat és rossz szellemeket, így az éppen erőlködéssel elfoglalt személyt nem támadják meg legvédtelenebb állapotában.