Sínfutás éjféli expressz nélkül

Pénteken este tartották az idei évi villamosfutást, amely az 1-es villamos vonalát követte végállomástól végállomásig. A szervezők várakozásaihoz képest kevés ember volt, de azért szép mezőny jött össze április utolsó előtti estjén az Indóház téren. Voltak idősek, fiatalok, fiúk, lányok, és az Aradi téren egy a futókra idegesen dudáló autós is.

Az SZKT-támogatta eseményt éjjel fél 11-kor nyitották meg, ekkor kezdődött meg a regisztráció és a rajtszámok kiosztása. A rendezvény alapvetően jótékonysági futás volt, a nevezési díjakból a rendezők a Szegedi Koraszülött Intenzív osztályt támogatják.

A futásra a szervezők több száz embert vártak, ami bár elmaradt, de körülbelül 60–80 induló azért volt, és köztük akadtak jópáran olyanok is, akik az összesen 4,5 kilométeres távot kerékpárral tették meg. Voltak egyébként fiatalok és idősek vegyesen, a tömeg összetételét nehéz megállapítani, de körülbelül 70–30 lehetett a fiatalok javára.

A fél 11-es nyitás után éjfél után tíz perccel indult a verseny, ebben az intervallumban az emberek beszélgettek, kutyát simogattak, mivel egy husky is indult, vagy látványosan unatkoztak, amit fél 12 körül a Fit World egyik edzője szakított félbe a futás előtti, közel fél órás bemelegítéssel.

Rajtolni végül a tervezettnél valamivel később sikerült, mivel az utolsó 2-es villamos késett pár percet, de amint befutott és vezetője integetett egy kedveset a tömegnek, mindenki rajthoz állt, és elindult a futás.

Az mezőny tehát a térről indult, éjfél után 10 perccel, végig az 1-es villamos vonalán, és a Szeged Pláza végállomás volt a cél. A befutók közül sokan emlékpólót is kaptak, illetve a pláza felajánlásából mindenkinek jutott egy üveg szénsavmentes ásványvíz.

A díjazottak Nyugi Kert-, Plebs-, Parapark-, Salátabár-utalványokat kaptak a szponzorok jóvoltából. Az eredményhirdetés éjjel egykor történt, miután mindenki beért, és kicsit kipihente a futást.