Menő könyvtárat terveztek Hódmezővásárhelyre, de úgy néz ki, megy a levesbe

A DAW Építész Stúdió megosztott II. díjas koncepciójának célja egy olyan épület létrehozása, mely megjelenésével harmonizál a város különféle korszakainak szellemi és tárgyi örökségével – írta a tervekről az Építészfórum. Azonban ebből lehet, hogy mégsem lesz semmi, mert Márki-Zay Péter hivatalba lépésekor elvetették azt, hogy a Kossuth térre épüljön fel, viszont máshová nem lehet csak úgy copy-paste módszerrel átvinni. Így a mostani terv mehet a süllyesztőbe, az új helyre új pályázatot kell kiírni, de egyelőre nem jött meg rá a pénz.

Hódmezővásárhelyen az Andrássy úton van a Németh László Városi Könyvtár, amely azonban már kicsinek és elavultnak ítéltetett. Ezért a város korábbi vezetése még 2017-ben egy olyan épületet terveztetett a Kossuth téri Ótemplom melletti foghíjra, amely a mai kor követelményeinek maximálisan meg tud felelni. A helyszín – ami most egy kisebb parkként funkcionál – elég frekventált, a nemrég átadott tram-train is itt fordul be a megállójába. A pályázatra sokan jelentkeztek, köztük a DAW Építész Stúdió is, akik tulajdonképpeni győztes (erről majd később) tervét most röviden bemutatjuk.

„Hódmezővásárhely városa gazdag építészeti és művészeti hagyománnyal rendelkezik. Jellegzetes a sűrű városi kontextus és részletgazdag építészet, annak ellenére, hogy a helyszín az Alföldön lehetővé tenné a szellősebb beépítést és alacsonyabb intenzitást. Mindez jól mutatja, már eleink is felismerték, hogy ennek a kis városnak a központja akkor tud igazán jól működni, amennyiben kialakul egy viszonylag sűrűn épített környezet, ezáltal erősítve a hely szellemiségét kontrasztban az elterülő rónasággal” – szól Katona András, a DAW Építész Stúdió vezető építészének felvezetője az Építészfórumon.

Mint írják, a tervezés során a Kossuth téren lévő saroktelek helyzete szolgált kiindulási alapként. A Szőnyi utca és Andrássy út találkozásánál egészen az 1960-as évekig épületek álltak, illetve az Ótemplom téglafala töltött be térhatároló szerepet. A templom és környezete az évszázadok folyamán többszöri átépítésen esett át, a jelenlegi állapotban a sarki ház rátelepszik a templom épületére. A könyvtár tervei úgy jöttek létre, hogy a tervezők egymásra vetítették az 1789-es és 1961-es állapotokat, majd az egykori templomkertbe való túllógás és az Andrássy úti kilógás visszaállításával gondolták újra annak befoglaló alakját.

Forrás: DAW Építész Stúdió

Az épület tömegképzése a helyszín és a templom hajdani környezetének elemeiből építkezik: a templom körüli fal szalagszerű folytatása egyfajta kerítésként öleli körbe a könyvtár épületét, ami mögött a régi belvárosi házak sziluettjét idéző szárnyakból áll össze az új épület tömege. A tervezett funkciókhoz idomulva több kisebb tömegre bomló homlokzat jelenik meg két törtélű oromzattal a Kossuth tér irányába. A fő funkciói három ”szinten” oszlanak el:

  • a földszinten találhatók a városi élet közösségi, turisztikai és kiállítóterei,
  • az emeleteken egyre feljebb haladva a könyvtár intimebb zónái kapnak helyet, mint a felnőtt- vagy tinédzser olvasó,
  • a bejárat, az aula és az ott helyet kapott lépcsőház köré szerveződnek a könyvtár egységei.

A látogatók a két egymás mellett lévő tömbben vannak ”elhelyezve”, míg az itt dolgozó személyzet kutatóállomásai, kiszolgáló helyiségek a harmadik tömbbe kerültek. Bővebben a tervekről az Építészfórumon lehet olvasni. Alább a galériában a belső térről is vannak látványtervek:

A vásárhelyi önkormányzat által 2017-ben kiírt Kossuth téri könyvtárépítési tervpályázat 2018 tavaszi eredményhirdetésén végül nem ítéltek oda első díjat. Második díjban – megosztva – három pályamunka részesült, köztük a DAW Építész Stúdió fenti terve. Az időközi polgármester-választást épp akkor megnyerő Márki-Zay Péter ideje alatt hirdették ki az eredményt, de az építész szerint nem értették, miért nincs első helyezett: „Eleve nem értettük, miért nem osztottak ki első díjat, csak három megosztott másodikat – ez már kicsit úgy tűnt, mintha akartak is volna győztest hirdetni meg nem is. De ennél is nagyobb és kellemetlenebb meglepetést okozott, hogy

rögtön a díjátadón bejelentette Márki-Zay Péter: a könyvtár nem fog megépülni azon a helyen, amelyre a pályázatot kiírták.

Ez azért nem mindennapi, hogy egy ilyen jelentős kiírásnál, mely mögött egy komoly beépítési tanulmány áll, s amikor az indulók ilyen sok munkát és energiát fektettek a tervezésbe, a végén annyit mondanak: nem ér az egész!” – idézte fel Katona András a Promenad24-nek. Az új polgármester nemsokkal később személyes találkozóra hívta őket: „Amikor a polgármester találkozót kért tőlünk, bíztunk benne, hogy a díjátadón elhangzottakkal szemben mégis megépülhet majd a Kossuth téri könyvtár-tudásközpont. Ehelyett azzal fogadott bennünket, hogy nagyon tetszenek a terveink, s a város fel is építené a házat, csakhogy nem a Kossuth térre, hanem majd egy másik helyszínre. Lehetőségképpen úgy emlékszem, hogy a Zrínyi utcát is szóba hozta.

Egy saroktelekre tervezett épület nem olyan, mint egy autó, hogy megfogom, és arrébb teszem egy két oldalról zárt sorú beépítésű telekre, ez szakmailag vállalhatatlan”

– mondta a pályázatról a stúdió vezető építésze. A lap szerint 2017-ben a vásárhelyi önkormányzat megbízásából Bachmann Bálint DLA-okleveles építész, építőmérnök, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar dékánja kilenc helyszínt érintően készített el részletes beépítési tanulmányt a városban, mely alapján kiírták a tervpályázatot. Elemzésében az előnyöket és a hátrányokat is mérlegelve az alábbi érveket sorakoztatta fel a Kossuth téri helyszín mellett:

  • központi kiemelt helyszín, látogatottságnövelő elhelyezkedés;
  • jó közlekedési kapcsolatok, közeli teremgarázs-létesítési lehetőség;
  • történelmi miliő;
  • kapu-szerep, gyalogostengely kijelölése;
  • beépítetlen telek hasznosítása, új közfunkció, agóra jellegű tér kialakításának lehetősége a ház körül;
  • a megbontott térfal rendezése környezetbe illő épülettömeg létrehozásával;
  • az Ótemplom környezetének helyreállítása a sarokház elbontásával.

A helyi fideszes lap szerint Márki-Zayék az új helyszín keresésével addig variáltak, míg a város el nem veszítette az ötmilliárd forintos támogatást, amit erre fel lehetett volna használni.

Forrás: DAW Építész Stúdió

Korábbi írások alapján azért kerestek új helyet az épületegyüttesnek, mivel többen jelezték is, hogy szerintük a város főterére „beszorított” monstrumot máshol kellene felépíteni. Az önkormányzat három új helyszínt ajánlott a lakosoknak szavazásos alapon, a közgyűlés mégis egy negyedik helyszín mellett döntött, mivel a főépítész javaslatát fogadták el. Erre az új helyszínre viszont el kellett készíteni egy új tervdokumentációt ahogy az fentebb említve volt, nem lehet csak úgy teleportálni egy kész tervet máshova és ehhez a módosításhoz nyújtott be a város kérelmet a minisztériumhoz. A Márki-Zay által közzétett, még 2020-ban megküldött Emmi-levélben viszont az áll:

azért álltak el a projekt támogatásától, mert a beruházás megkezdése évek óta tolódik.

A hódmezővásárhelyi polgármestert ez meglepetésként érte, Facebook-oldalán találgatta még tavaly nyáron, vajon mi lehet a valódi ok:

  • A könyvtár nem csak egyetlen vásárhelyi által megálmodott Kossuth téri helyszínen és formában valósult volna meg, ezért elsüllyesztették?
  • Hódmezővásárhely most kapott a 8 mellé 4 további tramtrain-szerelvényt 8,5 milliárdért, ezért elvették a pénzt egy másik programból (aminek a beszerzéseire Lázár Jánosnak kevesebb közvetlen ráhatása lett volna)?
  • Hódmezővásárhely a tram-train megvalósításával és a honvédségi fejlesztésekkel így is több pénzt kapott, mint más megyei jogú városok, a kormány pedig alig tudja összekaparni a balatoni yachtkikötők árát a miniszterelnök úr vejének, ezért átcsoportosították a pénzt Tiborcz Istvánnak?
  • Orbán Viktor így áll bosszút azért, mert a Fidesz elveszítette Vásárhelyt vagy mert ellenzékiként a 106 előválasztást és a 2022-es rendszerváltást szorgalmazom?

Most, 2021 végén egyelőre ott tartunk, hogy a könyvtárra még mindig nincs állami forrás, így nemhogy a régi”, Kossuth téri sarokra tervezett épületből nem lesz semmi, de még az új helyszínre sem kezdődhet a könyvtárépület újratervezése.