Nem az a lényeg, hogy hulljon az állat

A megnyitó után elindultunk, térképet nem néztem, mert volt elég dolgom, de Forráskút és Bordány között jártunk valahol. Fontos szabály volt ezen a területen, hogy úgynevezett lapos lövést viszonylag ritkán lehetett leadni, ugyanis tanyák között barangoltunk, és kényesen ügyelni kellett rá, hogy senkinek az ablakán ne kopogjanak a sörétek. A lapos lövés a földtől negyvenöt foknál élesebb szögben leadott lövést jelenti, erre csak akkor volt lehetőség, ha mindenki meggyőződött róla, hogy nincs előttünk tanya vagy vadásztársak.

A hajtás három csapatból állt: voltak a hajtók, akik egy sort tartva elindultak egymás mellett és voltak az elállók, akik két oldalt, illetve a hajtócsapattal szemben foglaltak helyet, hogy az állatok semelyik oldalra ne tudjanak kitörni. Fontos itt még kiemelni egy felkiáltást, ami gyakran elhangzott aznap: „Befelé nem lövünk!” Ez azt jelentette, hogy előre lövést leadni tilos, mivel az elálló sor már olyan távolságban volt a hajtóktól, hogy ha véletlen egy sörét arra téved, az minimum komoly, vagy akár halálos sérüléssel is járhat. Ilyenkor a két oldalt állók lőhettek a vadakra, akik még biztonságos távolságra voltak mindenkitől, vagy a hajtósor hátrafelé, ha az állatok arra menekültek. Aztán egyszer csak szépen lassan összetalálkozott hajtó és elálló, és véget ért az első etap.

A vadászat végén megtörtént az úgynevezett terítés, itt a vadakat egy hagyományok szerint kidíszített és körbeállt területen helyezték el, majd az elejtett állatok tiszteletére különböző dalokat fújtak vadászkürtön, ami meg kell hogy mondjam, kifejezetten ünnepélyes hangulatot adott az eseménynek. Ezt követően következett a vadak szétosztása, ahol egy nyulat még az én kezembe is nyomtak.

A kiosztás egyébként az eseményt szervező vadásztársaság vezetője szava alapján történt meg, ami azért volt lényeges, mert nem azt vitték haza az emberek, amit lőttek, hanem mindenki egyformán kapott a zsákmányból, így nem volt olyan, hogy ha valaki nem lőtt semmit, akkor üres kézzel megy haza. Úgy láttam, ezzel mindenki egyetértett, a jelenlévők szívesen osztozkodtak egymással. A terítés után mindenki hazament pihenni egy kicsit, ledobni a sáros göncöket, majd egy ünnepélyes vacsora keretein belül zárták a napot.

A vadászat és a vadgazdálkodás egy egészen ősi szokás, ami valamiért az emberiséggel maradt napjainkig. Nem puszta lövöldözésről és állatgyilkolásról van itt szó, nem az a lényeg, hogy folyjon a vér.

Kezdjük az elején. Mi kell ahhoz, hogy valaki vadászhasson? Két verzió létezik ma Magyarországon: az erre vágyók lehetnek hivatásos vadászok, ami egy komoly, kétéves technikum elvégzésével jár, vagy lehetnek sportvadászok, ami egy százórás, elméleti és gyakorlati képzést jelent. A különbség annyi a kettő között, hogy aki technikumot végzett, ezáltal hivatásos vadász, elszegődhet egy vadásztársasághoz mint alkalmazott vadászmester. Ezen felül is viszonylag szigorú keretek közé van szorítva a szakma, ugyanis ha az ember valóban vadász akar lenni, ahhoz bizony nem árt egy puska, amit meg kell tanulni kezelni, karbantartani, ismerni a hatályos jogszabályokat a fegyvertartásról és -használatról, valamint a mindezt a rendőrségnél is be kell jelenteni, ahol egy fegyverszekrény bérlése is kötelező. Ez volna hát a technikai része a vadászatnak.

Viszont van itt még valami, ami szerintem ennél is fontosabb: a vadászat szeretetéhez ugyanis kell egyfajta természetszeretet is. A rövid időben, amit a legutóbbi vendégvadászaton töltöttem, minden megkérdezett azt mondta, hogy nem, nem az a lényeg, hogy hulljon az állat, hanem, hogy szabad levegőn legyenek, együtt legyenek, túrázzanak, és úgy általában jól érezzék magukat. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy egy túra alkalmával semmilyen vad nem kerül a puska csöve elé, de fiatalok vagy öreg nagy vadászok mind azt mondták, hogy ez abszolút nem keseríti el őket, a lényeg, hogy kint voltak.

Ezt követően, tizenegy óra körül volt egy félórás szünet, ahol mindenki evett, ivott, a kutyák kicsit kipihenték magukat, majd elindultunk egy második hajrára. Ez azért volt érdekes, mert míg az első körben csak nyúl és fácán lett elejtve, a másodikban már egy rókát is sikerült puskavégre kapni, ami elég különleges dolognak számított, mivel a hajtás végén mindenki személyesen gratulált hozzá.

A vadászatot végig a terület vadászmestere felügyelte, aki amellett, hogy maga is lőtt, ő felelt érte, hogy minden a szabályok szerint történjen, és még véletlenül se forduljon elő sérülés. Kérdezősködésemre elárulta, hogy bizony nem mindegy, hogy mire mikor lőnek a vadászok, ugyanis van mindennek szezonja. Nem volt szabad például szarvasra, őzre lőni, sőt, az egyébként sem úgy megy, hogy valaki kiül a lesre és elejt egyet. Ha valaki őzet szeretne lőni, fel kell keresnie a vadászmestert, és külön engedéllyel, együtt mennek ki a területre, ahol a vadászmester választja ki, hogy melyik állatot lehet elejteni, és melyiket kell életben hagyni.

Említett vadászatra egy szép napos szombat reggelen indultunk el Üllés és Forráskút körül, ahol nemcsak helyiek jelentek meg, de rengeteg vendéget is vártak. A társaság vezetője szerint nagyon régen volt olyan, hogy ennyien összegyűltek volna, még olyanok is voltak, akik Erdélyből érkeztek csak azért, hogy vadásztársaikkal, barátaikkal találkozzanak. Mielőtt a hajtás elindult, mindenkinek ki kellett tölteni egy jelenléti ívet, beleírva a nevét, engedélye számát, illetve hogy milyen minősítésben vesz részt a rendezvényen.

A kötelező papírmunka után felálltunk egy nagy körbe, és elkezdődött az esemény a megnyitóbeszéddel. Külön fel lett hívva mindenki figyelme a szabályok szigorú betartására, a folyamatos biztonságérzet fenntartására, merthogy ha éppen nem lőtt valaki, a puskát meg kellett törnie, ha pedig nem volt megtörve, töltött fegyvert egymás felé fordítani tilos volt, bár ez szerintem magától értetődő mindenki számára.

El lett mondva továbbá, hogy mire lehet lőni, ami jelen vadászat alkalmával leginkább nyúl és fácán volt, fácánból pedig szigorúan csak kakas. Engedélyezve volt még lövés leadása rókára és aranysakálra, amik kifejezetten kártékony jószágok a falvak közelében, könnyen előfordulhat, hogy egy-egy faj megritkul, mert az említett ragadozók levadásszák az újszülött állatokat. Az sem elképzelhetetlen, hogy bemerészkednek a településekre, aminek a házak körül tartott jószágok és azok gazdái látják kárát.