A Szabad sajtó utca a temetőbe vezet, de nem ez az egyetlen furcsaság vele kapcsolatban

A szegedi Szabad sajtó utca a temetőbe vezet. Ez bár ironikusan hathat, én a másik oldalról közelítettem meg, amikor az egyetemi tesióráimra jártam be, az utcatábla mindig megnyugatott és egyben emlékeztetett, miért is vagyok itt. Azt nem gondoltam volna, hogy a közterület elnevezésénél eredetileg egyáltalán nem játszottak szerepet a médiaviszonyok, inkább a helyi élelmiszeripar működésére utalt az akkor még – nevében és hosszában is – rövidebb Sajtó utca.

Amit jelenleg Szabad sajtó utcának ismerünk – a Hattyas utcától az Alsóvárosi temetőig tartó utca – eredetileg három külön utca volt. Péter László Szeged utcaneveiről szóló könyvében leírta, hogy „a szegedi Alsóváros egyik ütőerének számító” Szabad sajtó utca elnevezése a Sutuból származik, így hívták ugyanis a három utca egyikét.

A sutu a sajtó szó számos tájnyelvi alakjának – sató, satú, satu, sotú, sotu, sutú – egyike, jelentése egy olyan eszköz, amellyel valamit összenyomnak, szorítanak, csavarnak, tekernek. Ilyen a kézi sajtó, amellyel ruhát lapítottak régen, illetve a mezőgazdasági eszközök, mint a szőlőprés, vagy a növényi olajok sajtolására használt szerkezetek.

Utóbbiról nevezték el a Sutu utcát, utalva a közeli olajütőre, ahol a növényi masszából préselték ki a sűrű folyadékot. Az olajütő fontos lehetett a városrész életében, hiszen az itt készült olajnak több felhasználási területe is volt. „Az olaj egyfelől népélelmezési cikként is szerepet játszott, különösen az olyan vallási csoportoknál, ahol a böjtös étrend nagy jelentőségű volt; másfelől az ásványolajtermékek, ill. a gázféleségek (pl. karbidgáz) elterjedéséig világító anyagul is használták”, olvasható egy lexikonban. 

A sutu kifejezéssel azonban már „a Víz előtt sem tudtak mit kezdeni” Péter László könyve szerint, ez már ekkor is túl tájnyelvi, nem sokak által ismert szó volt. Ezért „az előkelőbb Sajtóra finomították” 1879-ben, és csaknem hét évtizeden át ezt a nevet viselte, ahogy az alábbi térképen is már ez szerepel:

Ezt félreértve, a nyomdai sajtóval azonosítva nevezték el később Szabad sajtó utcának – állítja több forrás is. De vajon valóban arról van szó, hogy nem ismerve a szó másik jelentését, félreértették az utcanevet, vagy inkább szándékosan értelmezték át? Egyik verziót sem támasztják alá a források biztosan, mindenesetre valószínű, hogy az átnevezésben szerepet játszott egyfajta „hazafias pátosz”.

A Délmagyarország egy 2008-as számában azt írta, 1948-ban történt a „félreértés”, mely során nemcsak a korábbi Sutu utcát, hanem egészen a temetőig tartó szakaszt ezzel a névvel látták el. Ebben az évben fejeződött be ugyanis a második világháború utáni kommunista hatalomátvétel Magyarországon. Innentől számoljuk a Rákosi-korszakot, amelyben a sajtó szabadságát már tényleg csak legfeljebb az utcatáblák őrizték. De sok esetben azok se, közismert, hogy a nemzeti vagy keresztény ünnepek mellett a közterületeket is rendre átnevezték, hogy az ideológiának jobban megfeleljen.

Akár logikus is lehetne azt gondolni, hogy egyfajta korai antikommunista törekvés volt a Szabad sajtó utcára való átnevezés. Azonban ezt cáfolja egy sokkal korábbi, 1887-es térkép, amelyen már a hosszabb név szerepel. A nyomdai sajtóra való asszociáció tehát már az árvíz utáni újjáépítés időszakában születhetett, és érdekes módon egészen napjainkig, minden politikai rendszert túlélve meg is maradt.

Szegeden nem ritka, hogy az utcanevekkel több formában is találkozhatunk, számos átnevezés történt hasonló, akár más jelentéssel bíró alakokra. Igazán gyakori a különírás–egybeírás következetlensége, így volt ez a szóban forgó közterülettel is. Egybeírva, Szabadsajtó utcaként is előfordult olyan véleményekkel kísérve, hogy bár nyelvtanilag a különírt, költői értelemben az egybeírt verzió a helyes.

Egy érvelés szerint összenő, ami összetartozik: Feketesas, Háromkorona, Háromfejsze, Mélyárok, Nagyfestő. Utóbbi sem bármelyik festőre utal, hanem Nagy Ferenc festőművészre, „mint ahogy a Hétvezér is az a bizonyos hét magyar vezér, és nem hét, találomra összeverődött emberke.”

Meglehet, a szabadsajtó is egy ilyen tudat alatti sűrítő szándék eredménye, fejtegette Zöldi László újságíró, sajtótörténész. „Minden állandósult szókapcsolat összenő, csak ki kell várni, hogy az Akadémia áldását adja rá.”

A nyitókép illusztráció, az 1899-ben készült felvétel helyszíne nem ismert.