Hódmezővásárhelyen ma ugyanannyian élnek, mint az 1870-es években

Nincs ma olyan középváros Magyarországon, ahol ne laknának jóval többen, mint a XIX. század végén, kivéve Hódmezővásárhely. Csongrád-Csanád megye második legnagyobb településének népessége sosem nőtt igazán nagyra, az utóbbi öt évtized során pedig szépen lassan visszaereszkedett az 1870-es évekbeli szintre: akkor és most is nagyjából 40–45 ezer ember lakott a városban.

A kiépítetlen utak miatt Hódmezővásárhely fejlődése szempontjából kiemelkedő jelentőségű volt, amikor a vasúti hálózatba bekapcsolták. 1870-ben készült el Békéscsaba, Szeged és azon keresztül Szabadka felé a vasúti kapcsolat, majd három évre rá, 1873-ban törvényhatósági jogú város is lett. Ekkoriban lakosságának túlnyomó része mezőgazdasággal foglalkozott, az iparvállalatok közül a legfontosabbak a gőzmalmok voltak.

A város határában található agyag adott alkalmat elsőrangú tégla és fedőcserép gyártására, a városnak körkemencére és szénfűtésre berendezett téglagyára a közúti burkolat számára gyártott alkalmas anyagot, és szintén körkemencére és szénfűtésre volt berendezve három magán téglagyár is. Hódmezővásárhelyen tehát volt ipar, volt vasút és kellő számú népesség is, a lehetőség tehát megvolt arra, hogy nagyra nőjön a későbbiekben.

Az 1870-es összeszámlálás szerint a városban 41 492 fő élte életét, és innentől kezdve fokozatosan, dinamikusan növekedett is ez a szám. Tíz évvel később már 44 ezernél is többen lakták Vásárhelyt, 1890-ben pedig a mai Magyarország negyedik legnépesebb városa volt, közel 47 ezres lélekszámmal.

Többen éltek ekkoriban Hódmezővásárhelyen, mint Miskolcon, Pécsen vagy Győrben.

A gazdasági fejlődés azonban nagyfokú egyenlőtlenséggel is együtt járt, ami bár az egész országra jellemző volt, a Viharsarokban még komolyabb gondokat okozott. Míg az ipari munkások körében esősorban a magas munkanélküliség okozott feszültséget, a nagyszámú mezőgazdasági alkalmazott az alacsony napszámok, a rossz ellátmány és hasonlók miatt elégedetlenkedett. A nemzetközi munkásmozgalom hatására egyre több városban tartottak május 1-i felvonulásokat, melyek általában összetűzésekhez is vezettek. Így volt ez Hódmezővásárhelyen is, ahol 1894-ben Szántó Kovács János agrárszocialista aktivista bebörtönzése és az olvasókör könyveinek elkobzása miatt tört ki zendülés. A városházát megostromló szegényeket végül a csendőrség tehetetlensége miatt a városban állomásozó huszárok verték le.

A XX. század fordulójára már 51 ezernél is több lakó volt, Pécs (55 ezer) és Miskolc (62 ezer) azonban ekkorra már lekörözte az alföldi mezővárost. Az első világháborút követően a város előbb francia, majd román megszállás alá került, utóbbi alatt a város nagy károkat is szenvedett. Bródy Sándor író 1909-ben Hódmezővásárhelyt Paraszt Párizsnak nevezte el degradáló jelleggel. Ady Endre szállt szembe vele, a korábban sértő elnevezés pozitív tartalmat kapott, utalva a város jelentős irodalmi életére.

A trianoni békeszerződést követően a város népességnövekedése megállt, s több évtizednyi stagnálás következett. 1910-ben még közel 53 ezren voltak, 1920–41 között azonban már csak 51 ezer fő körül. Ami azonban érdekes, hogy – kvázi bármely nagyobb magyar várossal ellentétben – itt egyáltalán nem volt népességboom az 1960–70-es évek során. 1960 és 1980 között a népesség 53 648-ról mindössze 54 505-ig kúszott fel, ezzel elérve a valaha volt legmagasabb regisztrált adatot. Hogy legyen viszonyításunk: Szeged népessége 1960–80 között 117 ezerről 164 ezerre nőtt, Miskolcé 144 ezerről 208 ezerre, de hasonló mértékben duzzadt a többi nagyváros is.

Sőt, a középvárosok is, hogy Hódmezővásárhelyhez hasonlókat is nézzünk: a vizsgált időszakban Nagykanizsa népessége 38 ezerről 54 ezerre, Békéscsabáé 51 ezerről 69 ezerre, Kaposváré 47 ezerről 72 ezerre növekedett. Ezek a városok ma egy ligában játszanak Hódmezővásárhellyel népességszám szerint.

De mi lehet az oka, hogy egyes városokban akár 45%-os gyarapodás is volt, Hódmezővásárhelyen pedig csak 1,6%? Állítólag a legfőbb ok a térségre jellemző szerény népszaporulat, illetve kisebb részben a külterületi lakott helyek önálló településsé válása. Ilyenek települések Mártély, Kardoskút és Székkutas. És persze ott van a háttérben Szeged elszívó ereje is, ami ma is erősen jelen van: sokan nőnek fel Vásárhelyen, de ifjú felnőtt ként a nagyvárosba költöznek át a több lehetőség és a gazdagabb kultúra és szórakozási élet végett.