Harmadával kevesebben haltak bele a maláriába Szegeden, mert paprikával spékelt pálinkát kaptak az emberek

A paprika olyannyira köthető Szegedhez, hogy Szent-Györgyi Albert neve említése nélkül is érdekes cikket lehet a történetéről írni. Alapvetően a törökök hozták be az országba, és ezért sokáig vörös törökbors néven volt ismert, de elterjedni igazán Szegedről terjedt el, és állítólag malária elleni gyógyszerként sem volt utolsó.

A szegedi ferencesek fűszerkertjéből a XVIII. században kezdett ismertté válni. Ők „harmadnapos hideglelés”, mai nevén malária elleni gyógyszerként alkalmazták akkoriban, és adták a környék népének is. Úgy tartották, hogy a szerzetes Isten embere, így a betegek szívesen elfogadták a csípős medicinát, ami úgy nézett ki, hogy minél erősebb paprikaport kevertek pálinkába.

Pontban kilenckor

A malária elég komoly betegség volt akkoriban Szegeden és környékén is, a folyószabályozás és az ártézi víz ivása előtt a helyieket nagyon gyötörte. Korabeli visszaemlékezések szerint a hideglelés azért találóbb név, mert „az volt a fő benne, hogy két, három, négy naponként, aszerint kinél hogy, rájött pontosan reggel kilenc órakor az emberre a rettenetes hideg, és úgy rázott egy kerek óráig, hogy csak a fogunk is csattogott belé. Irgalmatlan rossz volt ez. A dolgunkat csak tettük azért úgy, ahogy, de bizony sokszor nem igen hívták azt semminek. Előfordult, hogy ki kellett feküdni a napra összehúzva magunkat, mert még a kezünk-lábunk is reszketett”. Bálint Sándor már úgy fogalmazott, hogy

„ami nagyon kellemetlen, arra régi szegediek azt mondották: kedves, mint a mindönnapi hideglelés”.

Többféle maláriát ismertek akkoriban, megjelenésétől függően. A „harmannapos hideg” a beteget két napig békén hagyta, de harmadnap mindig elővette. Néha évekig eltartott. Akire rájött, az a kánikulában is fázott még a suba alatt is a napon. Velük itatták a paprikás pálinkát.

A „lóhideg” jellemző vonása az volt, hogy az ember nagyon éhes volt utána. Ellenszerül „a ló szája csurgását”, azaz lónyálat kellett inni, majd hetvenhét szem paprikamagot keserű feketekávéban bevenni.

A „tolvajhideg” a tápaiak szerint váratlanul tört az emberre. Más magyarázat szerint lassan kezdődött, lappangott, és sokáig gunnyadazott tőle a beteg. Akit Tápén hideglelés kínzott, odaállott a szabadkémény alá és hangosan szólt: „Vendégségbe hínak, de nem tudok, ekűdöm a hideglelésömet!”

Akit Szőregen, éppen holdújuláskor lelt a hideg, keresztet vetett magára és ezeket mondta: „új hód, új király, házasíti a fiát. Engöm hínnak vendégségbe, de én nem möhetök, kűdöm a hidegömet”. Ha fehérbőrű volt a beteg, akkor a hold nem a fiát házasította, hanem a lányát adta férjhez.

Régi gyéviek (régi városrész a mai Felsőváros és Makkosháza között, a József Attila sugárútnál) szerint a gyerekeket támadó hideglelést a Boldogasszonynak kellett felajánlani. Három hajnalban napkeletnek fordultak, és ezt mondták: „Boldogasszony, hozzád kűdjük a hidegünket! Néköd ajáljuk el, hogy Pistát hagyja el a harmannapos hideg!”

Ha a gyereket „kihányta a hideg”, azaz pattanás vagy seb jelent meg rajta, akkor kilencfélét kellett főzni: árpakását, paszulyt, borsót, lencsét, dióbelet, fügét, szilvát, szentjánoskenyeret, köleskását. Amikor már a Boldogasszonyhoz küldöttek a hideget, akkor ezt a főzetet napnyugatnak kellett kiönteni.

Magjával őrölt paprika a pálinkába

Gyakran használtak paprikapálinkát. Hogy a benne lévő rengeteg C-vitamin gyűrte le a hideget, vagy a kapszaicinnak is volt-e szerepe, azt nehéz megmondani utólag. Állítólag a szer hatott, a tünetek enyhültek, sőt, meg is szűntek. A paprika hamarosan megkapta a „magyarbors” nevet, és egyre népszerűbb lett a paraszti, majd a polgári konyhákon is. A szegedi kegyes tanítórendiek, ismertebb nevükön a piaristák, számadáskönyve szerint 1748-ban „palántánként 4 krajcárjával” adták-vették a kis paprikatöveket a szegedi piacon. Azt, hogy a fűszerpaprika hazai elterjedése mennyire szorosan összefüggött az egyházzal, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tréfás népi szófejtés, amely szerint elnevezése eredetileg „papríkató” volt.

Bizonyos kutatások azt bizonyították, hogy maláriajárvány idején Szegeden és környékén akár 30–40 százalékkal is kevesebben haltak meg, mint az ország más területein. A magjával őrölt paprikát keverték pálinkával, és ezzel izzasztották ki a betegből a gyilkos kórt. Csak jóval később kezdték borspótló fűszerként alkalmazni.