Klebelsberg szegedi iskolája, ahol már 13 év után tífuszos cigányok laktak

Az 1920-as években egy teljesen új városrész alakult ki Szeged északkeleti felében, a Tisza–Maros torkolattól északra. A Somogyi-telepet az akkori polgármesterről nevezték el, ami önmagában annyira abszurd, hogy megér egy külön cikket (lesz is), de most inkább a telep első iskolájával foglalkozunk. Ami megépítése után egy évtizeddel már használhatatlan volt.

Vannak dolgok, amik összetartoznak: ahogyan elválaszthatatlan mondjuk a greenwashing és a multik, úgy tudjuk azonnal, hogy ha 1920-as évek és iskolaépítés, akkor Klebelsberg. Teljes nevén Gróf thumburgi Klebelsberg Kuno Imre Aurél Ferenc Magyarpécskán, Arad vármegyében született 1875. november 13-án. Volt jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, rövid ideig belügy-, majd közel 10 évig vallás- és közoktatásügyi miniszter.

Három év, ötezer terem

Azt talán már kevesebben tudják, hogy Klebelsberg össze-vissza az országban többször töltött be országgyűlési képviselői mandátumot is, előbb Kolozsváron, majd később Sopronban, Komáromban és végül, egészen haláláig, 1926–1932 között Szegeden, ahol a belvárosiakat képviselte a székesfővárosban.

Országos szinten legismertebb tán népiskola-politikájáért volt, mellyel a nagy arányú analfabetizmus ellen akart fellépni. Tevékenységet és a népiskolák sorának építését az az eszme vezérelte, hogy ezzel megteremtse a társadalom piramisának széles és biztos talapzatát, melyre aztán bátrabban lehet építeni, számítani mind a társadalmi-, mind a gazdasági fejlődés tekintetében. Klebelsberg még a világháború ideje alatt kidolgozta országunk népiskolai hálózatának kiépítési programját. Ennek megvalósítására 1925-ben kapott engedélyt és anyagi segítséget.

Az 1926. évi VII. törvénycikk rendelkezett az elemi iskolák egy új típusáról, az érdekeltségi népiskola megteremtéséről. A törvény szerint ún. körzetek kialakításával – melyek három, illetve öt kilométer sugarú körben helyezkednek el – meg kell teremteni az elemi iskolák létrejöttének lehetőségét. A törvény kötelezte a törvényhatóságokat és a birtokosokat a népiskolák létrehozására, akár önnön fizikai és anyagi áldozatuk árán is. Létrejött az Országos Népiskolai Építési Alap az iskolaállítási és fenntartási kötelezettségek biztosítására.

Három év alatt egészen elképesztő mennyiségű, 5000 tanyai tanterem épült Magyarországon. A modern épületek fala már nem vályogból készült, hanem téglából, padlózatuk vörösfenyőből, hatalmas ablakaik voltak és jellemzően palatetőjük, ami utólag nézve már kevésbé szerencsés. Háromszobás tanítói lakás is tartozott hozzájuk, az udvaron téglából épült WC-vel. Ezek az új tanyasi iskolák lettek a tanyavilág kultúrközpontjai, ahol könyvtár is volt, valamint gramofonnal és filmvetítő gépekkel voltak felszerelve. Klebelsberg arra is figyelt, hogy az új tanítói lakásokba úgy kerüljenek a fiatal tanítónők és tanítók, hogy ezzel növelhesse az összeházasodás és letelepedés lehetőségét. A pedagógusképzésre különben is nagy gonddal ügyelt, és azt hangsúlyozta, hogy a „magyar oktatótól, kezdve a kis óvónőn fel az egyetemi tanárig” azt az egyet követeli meg, hogy „ne csak tanítsa, hanem szeresse a magyar gyermeket”.

Mise, pohárköszöntő és mulatság katonazenére

Szeged város tanácsa a 1926 tavaszára a közgyűlés határozata alapján elkészíttette a mérnöki hivatallal az új iskolák tervrajzait és költségvetését, és annak alapján kiírta a pályázatot. Egyszerre két iskolát is terveztek építeni: egyet az Aigner-telepen (ma Béketelep) és egyet Somogyi-telepen. A versenytárgyaláson a két iskola építésére tizenkilenc ajánlatot adtak be. Az Aigner-telepi iskola építésére Gerő Béla tette a legelőnyösebb ajánlatot 543 millió koronával, míg a Somogyi-telepit Breier Imre vállalta 1013 millió koronáért. A tanács úgy határozott, hogy a két legolcsóbb ajánlattevőnek adja ki a munkát, határozatának végrehajtását azonban fölfüggeszti mindaddig, amíg azt Klebelsberg jóvá nem hagyja. Az építkezés nem tartott sokáig, az új Somogyi-telepi népiskolát Glattfelder Gyula megyéspüspök szentelte fel 1926. július 4-én.

Másnap erről a következőket írta a Délmagyarország: „Nagy ünnepe volt vasárnap a Somogyi-telepnek: felszentelték az uj iskolát, az iskolában levő oltárt és a telep keresztjét, amely a jövendőbeli templom helyén áll. A szertartásokat dr. Glattfelder Gyula megyéspüspök végezte igen fényes papi segédlettel. Az ünnepélyen megjelent közel háromszáz szegedi vendég is, közöttük dr. Aigner Károly főispán feleségével, dr. Somogyi Szilveszter polgármester feleségével együtt, dr. Gaál Endre kulturtanácsnok, dr. Bottka Sándor rendőrfőtanácsos és még számosan a városi és állami hivatalok vezetői közül.

Az érkező vendégeket a Somogyi-telep biciklisosztaga kisérte ki a városból az uj faluba.

Az ünnepély tiz órakor kezdődött a keresztnél, ahol Glattfelder püspök misét mondott. Ezután az iskola épületében levő oltárt, majd magát az iskolát szentelte fel. Az iskolában szintén csendes mise volt, majd a jövendőbeli templomtéren felállított sátorban tábori misét mondott a püspök. A misén a szegedi dalárda és a telep női énekkara énekelt egyházi dalokat.

Egy órakor kezdődött a hatalmas bankett az iskola termeiben. Az első pohárköszöntőt a főispán mondotta a kormányzóra, majd a polgármesterre ürítette poharát. Pohárköszöntőjében elmondotta, hogy Somogyi Szilveszter volt az, aki a szegedi kormány számára a városi bankjegyek kibocsátásával az anyagi erőt biztosította. Felsorolta azokat az alkotásokat, amelyeket a polgármester buzdítására megvalósított a város az utóbbi időben és amelyek a megvalósulás stádiumában vannak, a kislakásokat, a bérpalotákat, a fogadalmi templomot, az egyetemet, a tanyai vasutat. A nagy tetszéssel fogadott felköszöntő után még számos pohárköszöntő hangzott el, a bankett a késő délutáni órákig tartott. Délután megkezdődött az iskola tágas udvarában a táncmulatság, amelyhez a zenét a katonazenekar szolgáltatta.”

Magam is meggyőződtem, förtelmes

Ezzel látszólag megoldódott a telepiek iskoláztatása, 1936 szeptemberében, alig tíz esztendővel a mulatsággal zárt átadó után mégis baljós címmel jelent meg cikk a Délmagyarországban: Ki kell üríteni az omladozó Somogyi-telepi iskolát? A kétszáz fős iskolában komoly bajok voltak már ekkorra: az igazgatói lakás falai düledezni kezdtek úgy, hogy lakóit sürgősen ki kellett telepíteni, mert az épület életveszélyessé vált, de repedések mutatkoznak az iskolaépület belső falain is. Egy pénteki napon maga Pálfy József polgármester is ellátogatott az iskolába, hogy azt szemügyre vehesse. Bár látogatásának voltaképpen az épülő új templom volt megtekintése volt célja, a szomszédban található iskolaépületbe is átmentek, és ezt követően sürgős szakértői vizsgálatot is kért.

„Örömmel állapítottam meg, hogy a templomépítés gyors ütemben haladt előre. (...) Felhasználtam természetesen az alkalmat az iskolaépület és az igazgatói lakás megtekintésére is. Az igazgatói lakásban a napokban tartották a birói szemlét, amely annak a polgári eljárásnak a keretében történt meg, amelyet a város indított, hogy megállapítsa, kit terhel a felelősség az épületben bekövetkezett károkért” – fogalmazott a lapnak Pálfy polgármester, s hozzátette,

maga is meggyőződött afelől, hogy az igazgatói lakás förtelmes állapotban van.

Néhány nappal később megesett az bizottsági szemle, ezen azonban azt állapították meg, hogy az iskolaépület kiürítése nem szükséges. A polgármester arról tájékoztatta a sajtót, hogy a legtöbb repedéssel rendelkező falat azért megtámasztják.

Érdekesség, hogy az év decemberében írtak a lapok Iskolabezárások a Somogyi-telepen címmel rövid cikket, ebben azonban nem az iskolaépület miatti bezárásáról van szó, hanem mindösszesen arról, hogy „a polgármester a főorvosi hivatal jelentése alapián elrendelte a Somogyi-telepi iskola I., II. és III. osztálynak, valamint a telepi óvóda I. és II. osztálynak december 15-től kezdődően 10 napra való bezárását, mivel ezekben az osztályokban több kanyaró-, bárányhimlő- és vörhenymegbetegedés fordult elő”.

Tífuszos cigányok

Két évvel később, 1938 szeptemberében egy közigazgatási bizottsági ülésen újból felmerült az iskolakérdés, mert addigra állítólag már tényleg használhatatlanná lett az épület. A polgármester ekkor azt mondta, hogy tudomása szerint már megtörténtek a szükséges intézkedések, azaz a környéken különböző bérelt helyiségekben fogják tanítani a diákokat.

Néhány hónapra rá, a következő esztendő februárjában döntötte el a város, hogy új iskolát építtetnek, illetve akkor még a jelenlegi átépítése volt szóban. Tudni kell, hogy a „régi” iskolaépület a mai művelődési ház helyén állt, az újat pedig közvetlenül mellé építették fel nemsokkal később; utóbbi ma is áll.

Mire lehet használni egy düledező, veszélyessé vált iskolaépületet? Ezen a kérdésen sokáig nem gondolkodhattak a kor döntéshozói, lévén az épület nem biztonságos, de amikor a dorozsmai cigányok között kiütéses tífusz lépett fel, és emiatt a hatóság elzárta őket a külvilágtól, jól jött a Somogyi-telepi suli. Nagy szándékosság mondjuk nem volt, mert amikor a drótsövénnyel körülvett dorozsmai cigánytáborból néhányan megszöktek, a csendőrség véletlenül fogta meg őket éppen Somogyi-telepen. De ha már ott, akkor a cigányokat a düledező iskolába telepitették be ideiglenesen.

Az új, ma is álló iskolaépületet végül 1940 novemberében, tanévkezdéskor adták át; abban a korábbi kettő- helyett már háromszáz diák tanult. A régi iskolaépületről többet nem írt a sajtó, így azt nem tudtam megállapítani, hogy mikor bontották el, de az biztos, hogy az 1960-as évek végén üres telek volt helyén:

 

Nyitóképünk illusztráció