A torony, amiről ellátni a szomszéd vármegyéig is

1819–1869 között készült egy egész Magyarországot bemutató térkép Második katonai felmérés néven, amelyen ez a terület is jól felismerhető. A Makót Tótkomlóssal összekötő főút vonalvezetése például tökéletesen megegyezik a maival, de ami ennél érdekesebb, hogy szerepel a térképen az itt található tanyák tulajdonosainak neve is: Bárna Josef, Kúcz Josef vagy Dobsa Mihály mind itt éltek, erre azonban ma már kevés dolog emlékeztet. Néhány földnek szokatlan a határvonala, esetleg a mező közepén van egy kisebb füves rész, jobb esetben egy kisebb facsoportosulás, de ennyi.

Két darab rongyos ezerkoronás

Egy kicsit visszatérve a madarakhoz: Tótkomlós felé nézve az út jobbján nem termőföldek, hanem egy hatalmas pusztaság terül el. Ez a Montág-puszta, ami egy természetvédelmi terület, de erről részletesebben néhány bekezdés múlva. A Montág-pusztáról először 1925-ben írtak a lapok, ekkor a Magyarság nevű újságban A makói első virilista mezítláb jár és sült kukoricát ebédel címmel jelent meg tudósítás arról, hogy végre kiderült, ki ennek a területnek a bérlője.

A cikk arról szól, hogy az 1925. évi kereseti adó kivetése alkalmából a makói kereseti adólista legelején Szemán István, a Montág-puszta nagybérlője áll kerek 2000 aranykorona adóval, ami annak fényében érdekes, hogy „sokáig homály fedte ennek az adózónak a kilétét, aki az ismeretlenség szürke tengeréből egyenesen a keresett adólista legelejére küzdötte fel magát”, és ráadásul nem is akárhogyan történt mindez.

„Ma azután megjelent az adóhivatalban egy mezitlábas atyafi, akinek napbarnította arcáról a puszta jó levegőjén kívül a hiányos táplálkozás is leritt. Két darab rongyos ezerkoronást szorongatott a kezében és 2000 aranykoronáról szóló fizetési meghagyást. Elpanaszolta, hogy ő ugyan nem érti, hogy hogyan lehetett őtet 2000 korona adóval megterhelni, amikor őneki semmi jövedelme nincs, de ha már megtörtént, Isten neki fakereszt, inkább lefizeti a 2000 koronát, mintsem járjon Ponciustól-Pilátusig és ezzel letett két darab gyürött piszkos ezerkoronást a pénztárnok elé.”

A pénztárnok azonban erre felvilágosította, hogy mint Makó város leggazdagabb emberének 28 millió papírkoronát kell fizetnie. Szemán egy ideig azt hitte, hogy a jókedvű pénztárnok viccel vele, majd a kerületben igyekeztek meggyőzni arról, hogy ő tényleg Makó leggazdagabb embere, amire Szemán csak annyit jegyzett meg, hogy akkor nagyon szegény lehet a többi makói, mert ő minden délben sült kukoricát ebédel. „Azzal zsebregyürte a kétezer koronát és csendesen elballagott. A kerületben aztán kinyomozták, hogy Szeman István, mint teljesen vagyontalan, ingyenes tanyás az egyik Montag-tanyán” – zárul a cikk.

Állítólag itt élt Makó leggazdagabb embere, aki amikor ezt közölték vele, azt hitte, viccelnek a hivatalban, később történt errefelé anyagyilkosság is, ma pedig itt fekszik Csongrád-Csanád és Békés vármegyék határa. Túraajánlónk következik a Montág-pusztáról, ami olyan, mint a penész mikrószkóp alatt.

Makótól északra, a tótkomlósi főút mentén áll egy nem túl nagy, zöldre festett kilátó. Elsőre nem tűnik túlzottan érdekesnek, másodszorra sem, valószínűleg meg sem áll itt az utazó, ha nem tudja, mit keressen, mi mégis ide jöttünk. De mit keres itt bárki, ha a puszta közepén vagyunk? Madarakat, ugyanis van itt egy természetvédelmi övezet, ahol sok a madár. Szépek, szépek, de én nem értek a madarakhoz, úgyhogy nézzük, mi van még itt! Nos, itt feszül egymásnak Csongrád-Csanád és Békés vármegye, és ezt a kilátóba felmászva magasabbról is meg tudjuk csodálni, hiszen a még határozottan Csongrádban található faszerkezet háromszáz méterre van mindössze Békéstől.

Nincs itt senki látnivaló

Ha Szegedről indul az ember fia, Makóig autópályán haladva negyven perc alatt már meg is érkezik erre a kietlen vidékre. Nincs itt más, csak termőföldek, pusztaság, és az eltűnt tanyavilágra emlékeztető görbe telekhatárok. Az út balján már messziről feltűnik egy végtelen, telepített fasor, ami pont a kilátóval, ami az út jobbján lesz, egy vonalban fekszik. Ideérve kövezett lehajtó mint vörös szőnyeg vár, mintha mindig is itt lett volna ez a kis torony. Persze nincs itt régóa, de hogy pontosan mióta áll itt, nem tudom, annyi biztos, hogy egy 1980-as légifotón még hűlt helye van, és az újságokban sem írták meg, hogy idekerült.

A megyék határait jelző táblákat épp mostanában cserélték le, néhány napja. A táblákat a horganyzott oszlopokhoz rögzítő csavarok csillogása messzire hírét viszi a változásnak. És ha már változás, érdemes itt megemlíteni, hogy nemcsak a kilátó nincs itt régóta, de a két megye határa sem. Az talán mindenkinek megvan, hogy a mai Csongrád-Csanád vármegye száz plusz néhány évvel ezelőtt még Csongrád, Csanád és Torontál vármegyék voltak, amelyekből a trianoni országcsonkítás után végül 1950-ben lett a ma is létező kiterjedésű megyénk. A kettő közötti közel három évtizedben azonban Csanád és Békés vármegyék határa a mainál északabbra feküdt, ez a terület tehát még bőven Csanádhoz tartozott.

Természetvédelmi szempontból a legjelentősebb a Montág-puszta, ugyanis ez egyike Magyarország huszonkét kiemelten védett vizes élőhelyének. A puszta nyugati oldalát egy nagy kiterjedésű időszakos mocsár, a Nagy-Zsombék foglalja el, ennek a szélén áll a kilátótorony is.

Csapadékos években ezt egy métert meghaladó víz is boríthatja.

A madarakról azért annyit mégis, hogy a Nagy-Zsombék mocsári elöntéseiben csapadékos években, nagy telepekben költ a fattyú- és a fehérszárnyú szerkő, a puszta szélén álló facsoportokban pedig egy gémtelep éli életét. Nagy létszámú bakcsó állomány mellett szürke gém, kis kócsag, üstökösgém és kanalasgém is költ.

Hiába tűnik tehát egy végeláthatatlan, álmos rónának ez a hely, mindig van miért vendégségbe jönni ide. Akár a madarak miatt, akár csak azért, hogy a kilátó legmagasabb fokán állva belemélyedjünk a tájba, és azt érezzük: meztelenül kellene belefeküdni az alföldi pusztába, betakarózni vele, és álomra szenderülni.

Túrablogunkat azért készítjük, hogy olvasóink is tudják, mit és hol érdemes felkeresni Szeged környékén egy kellemes túrázáshoz. Ezért az itt bemutatott helyeket térképen is jelöljük, ami ide kattintva érhető el.

Három évvel később, 1928 júliusában gyilkosság történt a pusztán. Az Esti Kurir írta meg, hogy a Valencki-fivérek egyike megölte saját édesanyját. Mindez úgy történt, hogy a fivérek, akiknek itt volt egy kisebb birtokuk, befejezték az aratási munkálatokat, és a termést behordták a faluba, hogy osztozkodjanak rajta. A négy testvér nem tudott megosztozni a gabonán, ezért elhatározták, hogy özvegy édesanyjuk tanácsát kérik ki.

Az anya úgy döntött, hogy a legidősebb fiú kapja a legnagyobb részt a termésből, mert ő dolgozott a legtöbbet. A huszonnégy éves Valencki István zokon vette anyjának döntését és elhatározta, hogy bosszút forral ellene. Kicsalta anyját a községtől néhány kilométernyire fekvő Montág-majorba, ahol durván ráförmedt, hogy miért döntött a bátyja javára. A következő pillanatban egy dorongott ragadott fel, s azzal rohant rá a hetvenkét éves öregasszonyra, akit agyba-főbe vert. A szerencsétlen asszony a súlyos ütések következtében néhány óra múlva meghalt, Valencki pedig elmenekült. A csendőrség nyomozást indított kézrekerítésére, azt azonban már az Esti Kurir sem írta meg, mi lett a történet vége.

Mint a penész

A Montág a Körös-Maros Nemzeti Park egyik részterületét alkotó Csanádi-puszták közül az egyik. Az észak-déli tengelyen fekvő Kopáncsi- és a Királyhegyesi-pusztával együtt három is van, és a Montág-puszta fekszik középen.

„Ilyeneket látsz a mikroszkóp alatt, nem? Mint amikor a penészt megnézed”

– foglalta össze a látottakat a gerecsei panorámához szokott kedves ismerősöm. A Wikipédián található leírás szerint ennek az 1989-ben védetté nyilvánított, 4057 hektáros terület azért alakulhatott ki, mert a XIX. század második felében végrehajtott vízszabályozási munkálatok nem változtatták meg lényegesen az időszakosan vízzel borított területek nagyságát.