A hatalmas betontorony, amiről belátni Csongrád megyét

Nem is gondolnánk, micsoda varázslatos erdővidéket rejt Csongrád-Csanád megye keleti térsége. Pedig mégis: a déli határvidéktől észak felé, a megyehatárt is átlépve egészen Kiskunhalas vonaláig ér egy nem teljesen összefüggő, de így is terjedelmes erdősáv, ami széltében a tíz kilométert is eléri néhány pontján. Ennek a közepén áll a rettegett öttömösi betontorony, amit nem arra a célra építettek, mint amit ma szolgál.

Az erdőséget persze sok helyen szakítja meg a mezőgazdaság és az itt található falvak, mégis, ha az ember útnak indul benne, olyan érzés, mintha sohasem érne véget. Órákon át lehet járni a porzó homokutakat és nézelődni az erdei tanyavilágban, és ami ennél is érdekesebb, hogy ezek fenyvesek javarészt. A vidék létezését annak köszönheti, hogy a Dél-Alföld ezen homokos része nem igazán alkalmas mezőgazdaságra a talaj miatt, az erdőgazdálkodás azonban otthonra talált. Nem érintetlen erdőkről van tehát szó, szinte folyamatosan hallani valahol fakivágás hangjait a madárcsicsergés mellett, ennek ellenére a környék végtelenül megnyugtató,

az ide látogatót azonnal kirántja a városi nyűgből a tömény, már-már tolakodó fenyőillat.

A hétszáz lelket számláló Öttömös mellett azonban szokatlan dolog töri meg az ég folytonosságát: egy közel harminc méteres, szabályos betontorony ágaskodik a magasba egy fenyőfák tucatjaival tarkított domb (hivatalos, de komolyan nem veendő nevén Bukor-hegy) tetején. Egy geodéziai mérőtoronyról van szó, melyet 1981-ben építettek a 129,8 méteren csúcsosodó "hegyre". Ezekből a szabvány betontornyokból összesen 107 darab épült az 1970–80-as években mindenféle mérési céllal. Eleinte a ponthálózat mérésének segítésére szolgáltak, manapság azonban legfeljebb támpontként használják már csak őket. A magyar állam tulajdonolta tornyok átmérője 3,5, magasságuk pedig 28 méter.

A tornyokra hivatalosan tilos felmászni, amire stencilezett felirat is figyelmeztet, a legtöbb bejárata azonban tárva nyitva van, így bárki bejuthat egy lábemeléssel és a felsőtest előrehajlításával egyenlő erőfeszítés árán. A tilalmat valóban kevesen veszik komolyan, konkrétan Öttömös hivatalos honlapján is azt írják, hogy „aki leküzdi tériszonyát, annak gyönyörű látványban lesz része, hisz az Alföldön ritkán lehet körbenézni a fák fölött”. Fentről látható délnyugat felé az öttömösi Baromjárás természetvédelmi terület, dél felé pedig a felső-ásotthalmi erdő. Más nem igazán, illetve mégis: csodálatos kilátás nyílik Csongrád–Csanád megyére és annak valamennyi szépségére.

A sok helyen meglepően sűrű erdővel azonban meglepő, hogy ez ugyanaz a megye, mint amiben Szeged is található, amit leginkább porzó mezők ölelnek csak körül.

A tornyoknak tehát nem igazán van fontos feladatuk manapság, egyet – a csóványosit – már fel is újítottak és hivatalosan is kilátóvá alakítottak át, elég pofás lett. Az öttömösit (ami egyébként a legdélebbi mind közül) persze kevesebben használhatják, a helyiek köreiben azonban jó eséllyel ez az a félillegál menő hely, ahová a fiatalok eljárnak néha, mint Szegeden mondjuk a Tisza-teherpályaudvar. Ott jártunkkor épp egy fiatal fiúkból álló robogós banda készült távozni, ők elmondásuk szerint gyakran járnak ide. Belépve is a hely látogatottságáról tanúskodó jelekkel találkozunk: sörös dobozok, csipszes zacskók és tagek díszítik a betonóriás belterét, ami igazából egy remekül visszhangzó lépcsőház. A feljutást egy betonvasakból és laposvasakból hegesztett létra biztosítja, melyet úgy öt–hat emeletnyi fémlemez szakít csak meg olykor.

Felérve pedig elénk tárul ez a csodálatos vidék, amit mi otthonunknak ismerünk. Ide eljőve valahogy az az érzés támadhat az emberben, hogy hegyek nélkül is van élet, lehet egy jót túrázni. És ha már túrázás, errefelé útvonalak is vannak szép számmal, érdemes rászánni legalább egy jó fél napot a környékre.

A Szegeder Túrablog helyszíneit térképre is tesszük, ami ide kattintva érhető el.