Megszűnik az MTVA: teljesen átalakítanák a közmédiát a Tisza képviselői

A Tisza képviselői, Hantosi István, Melléthei-Barna Márton és Kulcsár Krisztián benyújtották a közmédia átfogó átalakításáról szóló törvényjavaslatukat, amely megszüntetné a Közszolgálati Közalapítványt és az MTVA-t is jelenlegi formájában, valamint új finanszírozási és irányítási rendszert vezetne be – írja a 444.hu. A tervezet szerint a törvény a kihirdetését követő napon lépne hatályba.

A javaslat szerint a Közszolgálati Közalapítvány helyett létrejönne a Független Közmédia Testület. A jelenlegi rendszerben a közmédia feletti társadalmi kontrollt gyakorló kuratóriumban három tagot a korábbi kormánypártok, hármat az ellenzéki pártok delegálhattak, míg két tagot a Médiatanács elnöke nevezhetett ki.

Az új testületbe az Országgyűlés egyenkénti szavazással hat, a parlamenti képviselőcsoportok által jelölt tagot választana négy évre, valamint három, médiaszakmai szervezetek által jelölt tagot öt évre. A politikai oldalakról három–három kormánypárti és ellenzéki jelölt kerülhetne be, míg további három személyt médiaszakmai szervezetek jelölhetnének a Közszolgálati Tanács eljárásán keresztül.

A módosítás megszüntetné az MTVA-t jelenlegi formájában. A törvényjavaslat szerint „a Testület gyakorolja az Országgyűlés által ráruházott tulajdonosi jogokat a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap átalakulásával létrejövő Magyar Rádió és Televízió Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság és a Magyar Távirati Iroda Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság felett.”

A törvényjavaslat a közmédia és a független sajtó finanszírozását is átalakítaná. Előbbi hároméves költségvetési ciklusok szerint működne, első alkalommal 2028-tól. A közszolgálati hozzájárulás összegét a háztartások száma alapján állapítanák meg, és azt évente kötelezően az infláció mértékével korrigálnák.

Az MTVA elveszítené médiatámogatási feladatait, amelyeket a Médiatanács alá tartozó Sajtóalap venne át. A finanszírozás forrását a jelentős piaci médiaszereplők reklámbevételeinek 2,5 százaléka, valamint a frekvenciadíjakból és bírságokból származó összegek adnák. Ezeket a forrásokat független, etikus és közösségi sajtótermékek, illetve műsorszámok támogatására fordítanák.

A tervezet nyílt szakmai pályázatot vezetne be a közmédia vezérigazgatói pozícióira és a Médiatanács tagságára. A kiválasztási folyamat részeként online közvetített, nyilvános meghallgatásokat tartanának, miközben a jelölésbe az ellenzéki pártokat és civil szakmai szervezeteket is bevonnák. A közvetlen pártpolitikai tisztségviselők nem vehetnének részt a folyamatban.

A javaslat az európai médiaszabadságról szóló rendelet, az EMFA előírásait is beépítené a magyar jogrendbe. Emellett az Európai Unió Bíróságának korábbi döntésére reagálva megszüntetné azt a szabályt, amely ismétlődő, de csekély súlyú jogsértések esetén automatikusan megvonhatta a rádiófrekvenciákat.

Magyar Péter korábban többször kijelentette, hogy megszüntetné az MTVA Fidesz-kormány alatt kialakított működési modelljét. „Ennek a hazugsággyárnak a kormányalakítás után vége van” – fogalmazott korábban a közmédia stúdiójában.

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter korábban arról beszélt, hogy a közmédia átalakítása két lépésben történik majd. Elmondása szerint a most benyújtott törvényjavaslat ennek a folyamatnak az első állomása.