Szarmata településrészletet tártak fel a régészek egy alföldi faluban

Egyedülálló szarmata kori településrészletet és védműrendszert tártak fel a Türr István Múzeum régészei a Bács-Kiskun vármegyei Vaskút határában lévő mezőgazdasági telephelyen. A silóknál fekvő építési területen lakóházak alapjai, egy kút és több füstölőkemence is felszínre került.

Csuvár-Andrási Réka ásatásvezető régész-muzeológus szerint Vaskút-Halmok kiemelt jelentőségű, védett régészeti lelőhelynek számít. „Ez az egyetlen olyan szarmata kori halmos, körárkos temetkezési hely az Alföldön, amely a mai napig látható formában fennmaradt” – mondta az MTI-nek. Hozzátette, hogy bár a területen már a 19. század óta kutatott többek között Rómer Flóris, Czirfusz Ferenc és Tompa Ferenc, eddig kizárólag a jómódú szarmaták sírhalmait vizsgálták.

A bajai múzeum munkatársai legutóbb 2017-ben végeztek itt megfigyelést, akkor egy 7000 éves neolit árok került elő. Településrészlet azonban most először került felszínre a halmok szomszédságában lévő mezőgazdasági telephelyen, egy tervezett beruházást megelőző feltárás során.

A szarmatákról szólva a régész kifejtette: iráni eredetű, lovas nomád népességről van szó, akik az írott források szerint időszámításunk után 10 körül jelentek meg a Kárpát-medencében. Keleti életmódjukkal felhagyva az Alföldön fokozatosan letelepedtek, és a 2. századra már a térség meghatározó népcsoportjává váltak.

„A több mint 500 négyzetméteres területen az egykori szarmata falu szélét sikerült dokumentálnunk” – nyilatkozta a szakember. A települést egy észak–déli irányú, kettős árokrendszer – egy szélesebb és egy keskenyebb árok – védte. Az árkokban talált cölöpnyomok alapján egykori paliszádfal, azaz masszív cölöpfal állhatott itt, amely védelmet nyújtott a lakóknak.

Pap Evelin régész-muzeológus szerint a 2. és 4. század közé keltezhető telepen a szarmata közösségek egymást követő generációi éltek, amit sokszor az egymásba ásott objektumok is bizonyítanak. Bár a költözések miatt nemesfém tárgyak, érmék vagy egész edények nem maradtak hátra, a mindennapi élet nyomai – állatcsontok és összetört kerámiatöredékek – kisebb számban megtalálhatóak voltak a szemetesgödrökben, árkokban.

A régészek számára ritkaságnak számít az a római kori égetett tégla, úgynevezett tegula, amely importáruként került a szarmatákhoz. Ez a lelet az Alföld ezen részén rendkívül szokatlan, és jól mutatja a Pannónia provinciában élő rómaiak és az alföldi szarmaták évszázadokon átívelő, hol békés kereskedelmi, hol hadakozó kapcsolatát. A szarmaták esetenként zsoldosként is harcoltak a rómaiak oldalán, és előszeretettel másolták a birodalmi luxustárgyakat, például a terra sigillata edényeket, valamint hamisították az érméket is.

„Az ásatás egyik legizgalmasabb eredményét a földbe mélyített füstölők és kemencék jelentik” – mondta Pap Evelin. A megfigyelések tanulsága szerint a szarmaták praktikus módon nem építettek külön kemenceboltozatot, hanem egyszerűen beástak a föld alá, így a talaj maga adta a sütőteret. Az elszíneződött rétegek alapján ezeket a sütőhelyeket feltehetően meg is újíthatták az évtizedek során. A füstölők munkagödrének teljes bontásakor pedig kiderült, hogy még egy meglepetést tartogatott a lelőhely, hiszen egy három méter mély kutat is sikerült teljesen kibontani.

A Türr István Múzeum szakemberei a pontosabb korszakolást és a teleptörténet részleteit a restaurálást követően, a kerámiaanyag tisztítása, a díszítések és az edények soványításának vizsgálata, valamint a helyszíni drónfotók kiértékelése után határozzák meg.

Képünk illusztráció, szegedi ásatások alkalmával készült.