Szeged fideszes jelöltjei méltósággal viselték a vereséget, mindketten megköszönték, hogy szavaztak rájuk. „Kedves Barátaim! Szeretném megköszönni mindenkinek, aki élt a demokratikus jogával, és elment szavazni. Külön köszönet minden munkatársamnak és segítőmnek, akik a legnehezebb helyzetben is mellettünk álltak. A munka nem áll meg, továbbra is dolgozni fogok Szegedért” – írta közösségi oldalán Farkas Levente.
Mihálffy Béla hasonlóan indította vasárnap esti posztját, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki „megtisztelte szavazatával és támogatásával az elmúlt másfél évtizedben”, és a segítőinek is. „Emberfeletti munkát végeztünk az elmúlt években! Hosszú és feszültségekkel teli időszakon vagyunk túl. Azt kívánom mindenkinek, hogy holnap békében tudjunk közösen új napot kezdeni!” – fogalmazott.
A szegedi 1-es körzetben Farkas Levente 24,98%-ot szerzett, tiszás ellenfele, Stumpf Péter 67,18%-kal nyerte meg a választókerületet, ezzel a legnagyobb arányú egyéni győzelmet aratta az országban.
A 2-es, szegedi–homokhátsági OEVK-ban Mihálffy Bélára a választók 32,54%-a voksolt, a Tisza Párt jelöltje, Gajda Attila pedig 55,55%-kkal győzedelmeskedett.