Balázs Attila építési vállalkozó, Tiborcz István üzlettársa szombaton levelet küldött két cége, a Bayer Construct és a Viastein dolgozóinak, hogy felszólítsa őket a Fidesz támogatására, írta meg a Telex. A levélben az állt: „Aki ezzel nem ért egyet, az kérem, ne vegyen részt a mi csapatunkban.” Balázs Attila telefonon reagált a lap megkeresésére, nem cáfolva a levélben leírtakat, csak annyit közölt, hogy a céges levél tartalmához semmi közük.
A kiküldött szövegben Balázs Attila a cég történetéről ír, hogy hogyan építettek fel belőle egy több ezer embert alkalmazó cégcsoportot. Igaz, azt nem említi, hogy a Bayer-csoport jelentős részben olyan állami megrendeléseknek köszönheti a növekedését, mint a több százmilliárdos zuglói kormányzati negyed projektje.
Balázs a levélben azt állítja, nem akart céges felületen politikáról beszélni, de a Tisza Párt záró kampányrendezvényét nem hagyhatja szó nélkül (egyébként nem a tényleges tiszás kampányzáróra gondol, hanem a pénteki Rendszerbontó Nagykoncertre). Elmondása szerint itt elszakadt nála a cérna.
Szerinte „ez a kormány mindent megtett a magyarság újraegyesítéséért, a kultúránk felemelkedéséért, az ipar újra naggyá tételéért”, ezért a cégnél ők csak támogatni tudják a kormányt, és arra szólítja a dolgozókat, „szavazzunk a jövőnkre”.
A Telex megemlíti azt is, hogy Balázs Attila cégeinek egyike, a Viastein egyes alkalmazottai tavaly májusban ellentüntetőként jelentek meg Magyar Péter nagyváradi eseményén.