Mórahalmon két szavazókörnél is jártunk, mindkettőhöz csak egy-két ember ment ottjártunkkor. Az egyiknél a bizottság tagjai elmondták, a részvételi arány rekordhatárokat súrol, már közel négyszázan szavaztak. A másik helyen nem kívántak nyilatkozni.
A városban sajnos nem szívesen nyilatkoztak a helyiek sem, egy idős bácsi kérdéseinkre viszont elmondta véleményét: a Tiszának sosem lesz esélye nyerni. „Ha elküldök hozzád egy inast, hogy fesse be a házat, vagy egy olyat, aki már húsz éve mester, melyiket választod?” – tette fel a kérdést, majd azt mondta, a Tisza semmivel nem tudná megfogni, mert szerinte Magyar Péter „egy kezdő, akit bevisznek az óvodába az első napra”.
Megkérdeztük, mit gondol arról, hogy Nógrádi Zoltán, Mórahalom fideszes polgármestere levélben kérte a helyieket, hogy a választáson a kormánypártra és jelöltjére, Mihálffy Bélára szavazzanak. Az idős férfi azt mondta: ő is kapott ilyet, ezzel viszont nem foglalkozik. Szerinte ezzel nincs semmi gond, mert mindenki kampányol. Ő leginkább azért jött el szavazni, mert muszáj.
Egy másik idős úr annyit nyilatkozott, „a lényeg, hogy továbbra is béke legyen”.

Fotó: Bálint András / Szegeder