90 fős leépítésbe kezd a Magyar Telekom

Frissítés (16:10): A Telekom jelezte, hogy a létszámleépítés a Magyar Telekom Nyrt. és a Telekom Rendszerintegráció Zrt.-re vonatkozik, így az 1,7 százalék nem 110, hanem 90 pozíció megszüntetését jelenti.

Korábban írtuk:

Megállapodott az érdekképviseletekkel a Magyar Telekom az idei egyszeri juttatásokról, a jövő évi béremelésről és a „hatékonyságjavításról” – idézi a Telex a cég erről szóló közleményét. Utóbbi azt jelenti, hogy a munkavállalói létszámot 1,7 százalékkal csökkentik.

A megállapodás részeként a Telekom munkavállalói március elsejétől fizetésemelést kapnak, idén év végén pedig 3,7 milliárd forintnyi egyszeri juttatást osztanak szét közöttük. A cég az idei negyedik negyedévben körülbelül egymilliárd forintot költene végkielégítésekre.

A vállalat egyébként Magyarországon elsőként vezette be a négynapos munkahetet 2022-ben, ami a munkavállalóknak tetszett, ám 2024-re kiderült, hogy mégsem vált be a cégnek. A tesztprogramban arra jutottak, hogy „a négynapos modell nem alkalmazható egységesen minden munkatársra”, és „többségük munkája jellege vagy élethelyzete miatt nem tudott ebben a modellben kellő hatékonysággal dolgozni”. Így végül lezárták azt.

A Telekom szolgáltatásai idén április 1-től az infláció mértékével, azaz 3,7 százalékkal drágultak. Ez csak az előfizetői szerződésekben szereplő szolgáltatások és díjcsomagok havidíjaira vonatkozott, a forgalmi típusú díjak változatlanok maradtak.