Meglepetés: Toroczkai a Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje

Toroczkai László lesz a Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje a 2026-os országgyűlési választáson. A bejelentést pénteken tette meg Budapesten Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese.

Toroczkai a budapesti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy szerinte pártja minden társadalmi réteget megszólító programja teljes paradigmaváltást kínál az eddigi kormányzati működéshez képest. Úgy fogalmazott, komplex módon, a területek közötti kapcsolódások feltárásával és kihasználásával kívánják fejleszteni az országot.

A Mi Hazánk közösségi oldalán megjelent posztban azt írják, hogy nem lépnek koalícióra sem a Fidesszel, sem a Tiszával, mivel „a Mi Hazánk a saját útját járja”: nem támogatják a Fidesz korrupt urambátyámrendszerét”, sem Magyar Péter globalista politikáját”. A párt közleménye szerint programalapú, értékteremtő kampányt kívánnak folytatni.

Toroczkai a sajtótájékoztatón Magyarország legfőbb problémájának a tragikus mértékű népességfogyást nevezte. Azt mondta, az elmúlt évtizedekben a kisebb települések elnéptelenedtek, a magyarokat pedig kiüldözik, elüldözik az országból.

Szerinte három olyan politikai erő van, amelynek meghatározó szava lehet a 2026-os választások után Magyarország jövőjére, de a másik kettő – a Fidesz és a Tisza – nem programját ütközteti, hanem egészen elképesztő választási ígéretekkel és osztogatásokkal kampányol, eközben a DK-val együtt minősíthetetlen sárdobálást folytatva.

Pozitív üzenetekkel és egy olyan jövőstratégiával indulunk neki ennek a választásnak is, amely Magyarországot gyarapodó, fejlődő pályára tudja állítani – jelentette ki a Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje. A Mi Hazánk már augusztusban bemutatta mind a 106 egyéni képviselőjelöltjét.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder