Európa energiarendszeréből lassan és visszavonhatatlanul tűnik el a földgáz

Európa energiarendszeréből több mint egy évtizede fokozatosan kiszorul a földgáz, és a 2022-ben kitört orosz–ukrán háború csak megerősítette ezt a folyamatot. A villamosenergia-termelésben már leginkább tartalékforrásként számolnak vele, az ipar versenyhátrányai miatt szorul ki, és egyedül a háztartási felhasználásban tartja magát – írja a Másfélfokon Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa. 

A földgáz az 1960-as évektől 2010-ig töretlenül hódított Európában. Kényelmesebb és tisztább alternatívát kínált a szénhez képest, az iparban és az energiatermelésben pedig gazdaságosnak számított. A 2000-es évek közepén még további bővülést vártak: LNG-terminálok épültek, és 2011-ben Magyarországon is átadtak egy új gázerőművet Gönyűn.

A fordulat azonban hamar eljött. 2014-re az uniós gázfogyasztás negyedével csökkent, miközben globálisan tovább nőtt a kereslet. A jelenséget részben gazdasági és technológiai okokkal magyarázták – a 2010-es évek első felének pénzügyi krízisével és az európai adósságválság okozta recesszióval, míg az évtized második felében leginkább a megújuló villamosenergia-termelés térnyerésével –, de döntő tényező volt, hogy a fejlett társadalmakban csökkenni kezdett az energiaigény. Ezen folyamat számos aspektusa megragadható:

• csökken a gazdasági növekedés üteme és az egyre kevésbé energiaintenzív ágazatokból származik;
• lassul a népesedés-növekedés üteme;
• nőnek az állampolgárok környezeti elvárásai;
• érett jóléti társadalmakban már nincs hova növelni a fogyasztást.

Ugyanakkor a jelenséget nem magyarázzák teljes mértékben sem a piaci folyamatok, az árak, sem a vonatkozó szakpolitikák, ám a kontinensen visszaesett a kereslet. A kínálat eközben bőséges maradt: az Egyesült Államokban beindult a palagázkitermelés, Oroszország stabilan szállított, és az árak a vártnál jóval alacsonyabbak lettek. Ezért tekintenek a 2010-es évekre a földgáz „sötét korszakaként”: a kínálat ellenére nem volt szükség az energiahordozóra Európában.

Keresleti oldalon a 2020-as évekre már kétségtelenül a klímapolitika lett az, ami meghatározta a fosszilis energiahordozók fogyasztási trendjét. Az EU „Fit for 55” célkitűzése és az 50 euró/tonna feletti karbonárak a szénerőművek mellett a földgáz fokozatos kivezetését is előrevetítették. A gáztüzelésű erőművek már csak átmeneti megoldásként működhetnek, a gázintenzív iparágak pedig más régiókba szorulnak.

Bár a földgáz kereslete nagyon sokoldalú, annak mindegyik szegmensét más-más módon helyezi nyomás alá a szakpolitika. A következmények a leglátványosabbak a teljes mérleg harmadát adó villamosenergia-termelésben. Ezen a területen szinte mindent maguk alá gyűrnek az időjárásfüggő megújuló kapacitások, a tágan értelmezett kiegyenlítésre szorítva le a földgázerőművek szerepét.

Ugyanakkor a földgáziparágon belül fontos különválasztani az erőművi kapacitások piacát és magának az energiahordozónak a keresletét. A villamosenergia-rendszeren belül az úgynevezett „szezonális kiegyenlítés” feladata középtávon megújuló forrásokból egyelőre technológiailag nem megoldható. Ezen deficitek áthidalására építenek most már Európa-szerte gázerőműveket, állami támogatás mellett.

Az ipari alkalmazások egy rendkívül töredezett terület, ahol egyes iparági alkalmazásoknál más és más technológiai megoldásokra lehet szükség. Ugyanakkor a meghatározó hatóerő mégis termelő–importőr közötti hagyományos árkülönbözet és az uniós karbonár léte, illetve nemléte az Európai Unió határain kívül. Oroszországban és Belaruszban, az Egyesült Államokban az ipar az európai árak negyedéért-ötödéért veszi a földgázt és emissziós díjakat sem kell fizetnie.

A lakossági-közületi szegmens az, ahol ugyan lennének technológiai megoldásaink, de csak nagyon lassan alkalmazzuk azokat. A földgázhasználat a melegedő telek ellenére ezen a területen alig-alig csökkent az elmúlt két évtizedben. Mindez valószínűleg az uniós szabályozás rovására írható, amely megóvta háztartásokat a klímapolitika által képzett fosszilis költségek jelentős részétől.

Ebbe a komor piaci helyzetbe robbant bele a 2022-es orosz–ukrán háborúval kapcsolatos gázválság, és az orosz szállítások leállítása sokkszerű hatással volt a kontinensre: a gázárak 10–15-szörösükre emelkedtek. Ez a helyzet végleg lezárta Európa kapcsolatát a szovjet és orosz gázellátással, és egyértelművé tette, hogy a földgáz már csak tartalékként maradhat része az energiamixnek.