100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Tavaly kevesebb embert büntettek meg bliccelésért a vonatokon és a buszokon, mint tavalyelőtt, de az esetek száma még így is meghaladta a 27 ezret. A MÁV annak tulajdonítja a csökkenést, hogy a 2024 márciusában bevezetett tarifareform olcsóbbá tette az utazást.
Vasúton közel 139 millió forintnyi, az autóbuszokon pedig 30,5 millió forintnyi pótdíjat szedtek be 2024-ben. Bizonyos esetekben eltekintett a bírságolástól a vállalatcsoport, legutóbb a csütörtöki bombariadók másnapján, mivel sok diák bérlete az iskolaépületekben maradt.
A vonatokon 2023-ban 25 ezer esetben, míg 2024-ben 24,1 ezer alkalommal szabtak ki büntetést a jegyvizsgálók a jegy nélkül utazók részére. Az elmúlt évben közel 7500 ügyet sikerült lezárni, ezzel 61 millió forintnyi tartozást egyenlítettek ki a vasúttársaság felé. Ehhez adódtak hozzá a korábbi évekből visszamaradt büntetések befizetései, így összesen csaknem 139 millió forint érkezett be 2024-ben. A legnagyobb egyösszegű befizetés 128 ezer forint volt. Jelenleg több mint 80 ezer utas 181 ezer darab tartozását kezeli a társaság több mint 5 milliárd forint értékben.
A buszjáratokon 2024-ben több mint 3 ezer esetben szabtak ki pótdíjat 76 millió forint értékben. Tavaly összesen 30,5 millió forint érkezett be az elmúlt évek tartozásainak rendezésével együtt.
A legtöbb büntetést azért adták, mert jegy nélkül utaztak a járatokon. Emellett gyakori volt a lejárt vagy valaki más által birtokolt bérlet, a lejárt diákigazolvány, az eltérő igazolványszám a bérleten, illetve a jegyen vagy bérleten szereplő távolságnál hosszabb utazás. Az is rendszeresen előfordult, hogy a vármegyebérletet nem csak a kijelölt vármegyében használta az utas, vagy a vármegye- és országbérlettel utazó nem tudta felmutatni a jogosultságra szóló igazolványt, melyet a bérletvásárláskor megadott.

Az utazási igazolvány, kedvezményes vagy díjtalan utazásra jogosító okmány nélkül utazók által a helyszínen vagy három napon belül fizetendő pótdíj mértéke autóbuszos utazásnál 12 ezer, vasúton 2600 forint. Három napon túli befizetésnél a pótdíj összege 25 ezer forintra nő. Ennek elmulasztása esetén, 30 napon túl 50 ezer forintos pótdíjat kell fizetni.
Az, aki utólagosan igazolni tudja az utazási jogosultságát, 15 napon belül mutathatja be az utazás időpontjában érvényes menetjegyet, névre szóló bérletét, utazási igazolványát, kedvezményes vagy díjtalan utazásra jogosító okmányát. Vasúti utazásnál ez 2600, autóbuszon 2500 forintba kerül.
A hamis vagy más nevére szóló jeggyel, bérlettel utazók, a kedvezményt jogosulatlanul igénybe vevők, valamint akik szintén 25 ezer forintos pótdíjat kell fizetniük. Ugyanekkora büntetésre számíthatnak, akik megsértik a magatartási szabályokat, például dohányoznak a kocsiban, vagy indokolatlanul meghúzzák a vészféket. A felár nélküli vagy kocsiosztály-különbözet nélküli utazás pótdíja 1000 forint.
A fizetést megtagadók esetében azonban a bírósági végrehajtók a jövedelemből tilthatják le a MÁV-csoportnak járó összeget, míg az adósság nem rendeződik, vagy rosszabb esetben a bliccelő ingatlanjára vethetnek ki végrehajtási jogot. A magas összeggel tartozók ellen a MÁV-csoport büntető feljelentést tehet, mivel az már csalásnak minősülhet.













