Sulyok Tamás Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozását köszöntötte Facebook-oldalán egy térképpel. Ám ezen a térképen – bár a felirat és a vignette-effekt miatt nem annyira látszik – Koszovó nincs rajta jelölve külön, Szerbia részeként szerepel, szúrta ki a 444.hu.
A magyar köztársasági elnök bejegyzésében a schengeni csatlakozásról egyébként azt írta: „Ezzel erősödik az összetartozás köteléke, és új korszak nyílik a közös fejlődés terén.”
Sulyok A schengenre utaló „Együtt, határok nélkül” jelszót is elsütötte, ám a lap szerint ez nem éppen ízléses a posztolt térképpel együtt, mivel Koszovó 1998–99-ben véres háborút vívott, amelyben több mint 13 ezer ember halt meg, főként a koszovói albán oldalon. Az ország végül 2008 februárjában kiáltotta ki a függetlenségét Szerbiától, amelyet Magyarország alig egy hónapon belül el is ismert.
Nem Sulyok Tamás volt az első a közelmúltban, aki lehagyta a térképről Koszovót: korábban a Nemzeti Sport olimpiai érmeket ábrázoló térképén a környező országokat viszonyították Magyarországhoz, ám Koszovó nem volt külön megjelölve. Ráadásul Lengyelország részeként ábrázolták az Oroszországhoz tartozó, Lengyelország és Litvánia közé ékelődő Kalinyingrádi területet is. A hibát később javították.
Frissítés: A hibára rákérdező Telexnek a Sándor-palota a követlezőket reagálta: „Köszönjük az észrevételt! Javítottuk a STILIZÁLT térképet.” A lap azt akarta megtudni, hogyan fordulhat elő az egyik legfőbb közjogi méltóság hivatalában ilyen hiba, és ennek lehetnek-e bármilyen következményei, azaz kérdést tettek fel, ám Sulyok Tamás hivatala ezt észrevételnek értelmezte, és erre jött a fenti válasz. A csütörtökön 21:26-kor frissített posztban már ott szerepel a határ a két ország között.