Nem hoz érdemi változást Szegednek az új vasúti menetrend

Minden évben december közepén jön a szokásos, éves menetrendváltás a vasúton és a Volánbusz vonalain, idén azonban sokak számára jelenthet könnyebbséget, hogy a 2024–25-ös vasúti menetrendben jóval kevesebb változással kell számolni, mint korábban.

Ami érinti a szegedi közlekedőket, hogy egyrészt könnyebbé válik Nagykőrösön a vasút elérhetősége, mivel a jelenleginél több autóbuszjárat közlekedik majd a vasútállomásig, ahol csatlakozást biztosítanak a Budapest és Szeged felé és felől közlekedő vonatokhoz.

Másrészt pedig – és ez szintén inkább buszos sztori – számos viszonylaton, úgynevezett mentesítő autóbuszjáratok is közlekednek, vagyis egy időpontban egyszerre legalább kettő autóbusz indul. Ennek köszönhetően, elsősorban pénteki és vasárnapi napokon több menetrendben meghirdetett járat közlekedik például Szeged és Pécs között is, illetve Csongrád és Budapest között.

És ennyi, Szegedet vagy Csongrád-Csanád vármegyét más nem igazán érinti. Az új menetrend összes változása a MÁV weboldalán, ide kattintva olvasható.