Szerdán indul a Tisza országjárása, csongrád-csanádi állomásról egyelőre nem tudunk

„Az állampárt és Orbán Viktor ismét titokban, előre be nem jelentett helyen és időben, saját hívek előtt tart gyűléseket. Megfelelően kicsi teremben, ahol 30 ember is soknak tűnhet” – írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke keddi Facebook-posztjában. Azt nem említette, hogy értesült-e akár utólag valamilyen rendezvényről, amelyet nem hirdettek meg.

Menczer Tamás múlt héten jelentette be, hogy országjárásra indulnak a kormánypártok vezető politikusai, ám sem neveket, sem helyszíneket és időpontokat nem közölt. Ahogy a tavaszi, önkormányzati és európai parlamenti választásokat megelőző turné sem volt nyilvános, a nemzeti konzultáció kapcsán indított országjárás állomásai sem tudhatók előre. A HVG már közzé is tett egy felhívást az olvasói felé, hogy amennyiben tudomást szereznek egy rendezvényről, írják meg a szerkesztőségnek. 

A Tisza a kormánypártokkal egyidőben rendez országjárást, amelynek állomásait már hétfőn közzétette Magyar Péter a Facebook-oldalán. Az ellenzéki párt egy „ellen-konzultációt” is indít A magyarok hangja néven. Az országjárás november 20-án, szerdán indul Szerencsen, ezt követően Miskolcra, Szegire, Sárospatakra, Sátoraljaújhelyre, Kisvárdára, Vásárosnaménybe látogatnak el, Nyíregyháza jelenleg egyeztetés alatt áll. Csongrád-Csanád vármegyei helyszínekről egyelőre nem tudni, a további állomásokat később jelenti be a párt. 

A tavaszi kampányban a Szegeder több rendezvényről is tudósított, így Magyar Péter makói és szegedi látogatásáról, Orbán Viktort pedig elkaptuk Makón és Hódmezővásárhelyen is.