Csak az védett a koronavírus ellen, aki az elmúlt három hónapban kapott oltást vagy esett át a betegségen

„Újabb Covid-fertőzéssel szemben a jelenlegi ismereteink szerint csak az védett, aki az elmúlt három hónapban kapott oltást vagy esett át a betegségen” – mondta a Magyar Narancsnak Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem professzor emeritusa. A virológust annak kapcsán kérdezték, hogy Magyarországra visszatért a koronavírus, jelenleg az omikron variáns egyik utóda terjed, amely ritkábban okoz alsó légúti fertőzést, tüdőgyulladást.  

Duda kifejtette, hogy a védettség több szinten értelmezhető: bár az első vuhani törzzsel fertőzöttek és az akkori oltások már nem nyújtanak megfelelő védelmet az újrafertőződés ellen, a súlyos szövődmények esélyét jelentősen csökkentik. Az ellenanyagszint csökkenésével az újabb fertőzésekkel szembeni védelem gyengül, viszont a T-sejtes immunitás továbbra is meggátolja a legsúlyosabb következményeket.

A különböző technológiák eltérő berendezéseket, ismereteket, nyersanyagot igényelnek. El kell dönteni, melyik technológiát alkalmazzuk” – válaszolta a virológus a felvetésre, hogy itthon nincs friss oltóanyag, de korábban felmerült a vakcinák helyben való előállítása. A hagyományos eljárás az, hogy elszaporítjuk a kórokozót, hatástalanítjuk, és teszünk mellé egy úgynevezett adjuvánst, ami aktiválja az immunrendszert – ilyen volt a kínai oltás. Ezenkívül van a „split” vakcina, amikor a kórokozónak csak az egyik fehérjéjét választjuk ki, amelyik ellen ha kialakul az immunválasz, az véd a fertőzéstől is. További variáció a vektor vakcina, amikor egy ártalmatlan vírusba építjük bele a mi kórokozónknak azt a génjét, amely kódolja a hatástalanítani kívánt fehérjét. Előállíthatók úgynevezett legyengített kórokozót tartalmazó vakcinák is, végül, a legújabb módszer a messenger alapú vakcina. „Lehetséges, de nagyon költséges egy gyárban két-háromféle különböző technológiát fenntartani” – mondta Duda.

Ami a védekezést illeti, a virológus szerint továbbra is a kézmosás és a maszkviselés nyújt védelmet. A veszélyeztetett csoportok tagjai – az idősek, a krónikus betegek és a szervátültetettek – jobban teszik a virológus szerint, ha viselik a maszkot a tömegközlekedés során, a bevásárlóközpontokban, és olyan helyeken, ahol sok ember zárt térben együtt van.

Duda Ernő hozzátette, hogy a vírus természetes evolúciója következtében egyre fertőzőbbé válik, de enyhébb betegséget okoz. Míg az első járványhullámok idején a vírus gyakrabban okozott tüdőgyulladást, a mostani variánsok inkább a felső légutakat támadják. A virológus ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a fertőzés esélye még mindig magas, és a vírus nem szezonális, ahogyan az influenza. A járvány csúcspontjai akár a nyár közepére is eshetnek, szemben az influenzával, amely klasszikusan a téli hónapokban terjed.

A gyerekek védelméről is szó esett: a professzor szerint a Covid részben kiszorította a korábban elterjedt náthát okozó koronavírusokat, és ezért a gyerekek korábban kialakult védettsége is csökkent. Ezért most jobban kell vigyázni rájuk, mint korábban.