A Komlósfecskéspuszta major volt a legolcsóbb „utca” 2023-ban

    Hatalmas különbségek vannak a magyarországi lakóingatlanok árai között a legmagasabb és legalacsonyabb négyzetméterárak alapján – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely a KSH előzetes adatai alapján a tavalyi eladások szerint rangsorolta a legdrágább és legolcsóbb közterületeket: utcákat, tereket, utakat, rakpartokat. Egyúttal az ingatlan.com saját adatai alapján áttekintés ad arról is, hogy az idén eladásra kínált lakóingatlanok alapján milyen különbségek adódtak az országon belül. 

    A KSH előzetes adata azt mutatja, hogy a múlt évben a XII. kerületi Költő utca volt a legdrágább országosan és Budapesten belül, itt közel 2,5 millió forintos átlagos négyzetméteráron keltek el a lakóingatlanok. Az V. kerületi Vécsey utca szerezte meg a második, az I. kerületi Orom utca pedig a harmadik helyet, előbbi esetében – kerekítve – 2,3 millió, utóbbinál 2,2 millió forintot tett ki a négyzetméterár. A fővárosban a VIII. kerületi Hős utca volt a legolcsóbb tavaly 223 ezer forinttal, a sorban a következő a XVI. kerületi Rákóczi út és a X. kerületi Gitár utca 298 ezer, illetve 313 ezer forinttal.

    A fővároson kívüli piacon a Balaton-parti települések és utcák masszív fölényben vannak a legmagasabb áron eladott lakóingatlanok listáján. Az első helyen a balatonfüredi Honvéd utca áll 2,34 millió összeggel. A siófoki Deák Ferenc sétány és Vitorlás utca kapott helyet még a dobogón 1,73 millióval és 1,62 millióval. A Budapesten kívüli 10-es toplistán csak balatoni települések utcái kaptak helyet.

    A Dél-Alföld is bekerült az össszesítésbe, itt a legolcsóbb lakóingatlanokat lehetett megvásárolni, méghozzá Mezőhegyesen: a Komlósfecskéspuszta majorban 21 ezer, az 57-es és Ómezőhegyesi majorban pedig 23–23 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, majd a rudabányai Árpád utca jön 27 ezer forintos értékkel.