Bezár az „éjjeli vonat”, a Nyugati külső vágányain álló ikonikus hajléktalanszálló

A kilenc vagonból álló éjszakai melegedő emlékezetes látvány volt mindig is a Budapestre érkező vagy onnan induló vonatok, így a szegedi járatok ablakából is. 1993 decemberében nyitott meg, bezárásával pedig a fővárosi hajléktalanellátás kezdeti erőfeszítéseit idéző, a „hőskorból itt maradt” emblematikus intézmény szűnik meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerint. A lakók rövidesen egy modern, újbudai létesítménybe térhetnek be. Az intézmény történetéről és a hajléktalanellátás mai eredményeiről a hozzászólások között található cikkben írtunk részletesen.

Közel harminc évvel ezelőtt az akkori tervek szerint egy évre szóló szükségmegoldásként nyitott szállót egy külső sínpárra félreállított szerelvényben a Máltai Szeretetszolgálat, de a „Vonat” jelentette 110 férőhelyet mostanáig nem tudták kivonni az ellátásból, mivel túl nagy kapacitás esett volna ki a rendszerből.  A Vonat évi 180–250 lakójával a legnagyobb menedékhelyek egyikének számított Budapesten. A három évtized alatt több mint kétezerötszáz, otthonát veszített férfi talált itt menedéket, és fejenként a legtöbb munkát vállaló hajléktalan ember indult dolgozni innen éveken át. 

A hajléktalanellátási lánc első állomásaként működött. Naponta kellett újragondolni a helyfoglalást, az emberek érkezési sorrendben léphettek be délután, míg reggel mindenkinek el kellett hagynia a szállást. Az itt élőknek étkezési, tisztálkodási lehetőség, orvosi ellátás és szociális segítségnyújtás állt rendelkezésre. A vagonok különböző funkciókat láttak el: hatban ágyak voltak, a többiben fürdő, közösségi tér, raktár és adminisztrációs terület. Sok visszatérő lakó dolgozni járt innen, ami a szociális munka hatékonyságát bizonyítja a Szeretetszoláglat szerint.

A '90-es években célja az volt, hogy senki ne maradjon az utcán hidegben. Bár az évek során a Máltai Szeretetszolgálat működése változott, a Vonat a hajléktalanellátás részévé vált. A Máltai Szeretetszolgálatnak köszönhetően a tuberkulózis (TBC) előfordulása a hajléktalanok között jelentősen csökkent. Az utcai gondozószolgálat naponta legalább 100 emberrel veszi fel a kapcsolatot, a melegedők naponta 500, míg a szállók 300 embert tudnak elhelyezni. Téli időszakban, amikor a férőhelyek szűkösek, ideiglenes szállásokat nyitnak más épületekben is.

Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat