A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) a börgöndi repülőbaleset kapcsán folytatott független szakmai vizsgálatához kéri a lakosság segítségét, vette észre az airportal.hu.
A KBSZ közleménye szerint a baleset okainak felderítése érdekében kérik, hogy bárki, aki rendelkezik a baleset napján, vagy az azt megelőző (szeptember 9.) időszakban készült bármilyen kép-, hang-, vagy videófelvétellel a börgöndi balesetben érintett, HA-RDM lajstromjelű T-28 Trojan repülőgépről, vegye fel a kapcsolatot a szervezettel a kbszrepules@ekm.gov.hu e-mail címen.
Azt korábban mi is megírtuk, hogy a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a rendőrség a balesettel kapcsolatban halált okozó, légi közlekedés veszélyeztetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást, amelyet szakértők bevonásával folytat, ám erről egyelőre nem közöltek részleteket.
Fotó: SZIA
A Székesfehérvár melletti Börgöndön rendezett Albatrosz Repülőnapon, szeptember 10-én a szegedi sportrepülőgép egy parkoló személygépkocsi mellé zuhant. Az eset miatta két pilóta, a szegedi Rózsavölgyi Vilmos és fia, Rózsavölgyi Árpád meghaltak, négyen pedig megsérültek, közülük hárman súlyosan: a kislány és anyukája még mindig altatásban vannak, de a családfő azóta már felébred, és a fiú állapota is stabil.
Közleményt juttatott el szerdán a szegedi Rózsavölgyi család a börgöndi repülőtragédia ügyében az RTL-hez, ebben többek között együttérzésüket fejezték ki a repülőbaleset sérültjei felé, és a sajtónak jelezték, hogy tartsák tiszteletben a család fájdalmát és mély gyászukban ne keressék őket, mivel a hatósági vizsgálat végleges befejezéséig további nyilatkozatot nem adhatnak ki.