Még vasárnap, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen érkezett Budapestre Recep Tayyip Erdoğan török elnök. A Mérce írta meg, hogy az ismert szegedi hamburgerezőtulajdonos, Bán Tamás egy cukrászdából kilépve vette észre, hogy a közeli hotelnél maga Erdoğan elnök lépett az ajtón. Tamás ekkor elmondása szerint a kurd nép ellen elkövetett véres atrocitások miatti haragjában két kezét felemelve bemutatott a törökök első emberének.
A vendéglátós a lapnak úgy mesélte az ezután történteket, hogy mintegy féltucat, testőr-szerű figura leteperte őt, egy kerítéshez szorították, majd a földre vitték, és többször is a hátába, a veséjébe és a fejére is térdeltek. Pár perc múlva megjelent 3–4 TEK-es is, akik azt kiabálták angolul, hogy
„Hagyják békén, ez magyar ügy!”
Állítása szerint a törökök mindeközben nem akarták abbahagyni a bántalmazást, angolul azt is kiabálták, hogy „Meg fogunk ölni!”. Az egyik illető ráadásul magyarul ordibált gyalázkodó szavakat. Végül megérkezett az erősítés, így sikerült Tamást egy rendőrautóba tenni, ahol – elmondása szerint – rokonszenvesen bántak vele a rendőrök, s kilátásba helyezték azt is, hogy védelembe veszik.
„Még ott beszéltem a rendőrökkel, nagyon szimpatikusan viselkedtek. Elkérték az adataimat és mondták, hogy hamarosan keresnek. Amúgy jól vagyok, a barátaimnak is azt meséltem, ha elesem a biciklivel, akkor jobban összetöröm magam. Néhány zúzódásom van, de semmi komoly” – nyilatkozta immáron a Blikknek Bán Tamás, aki szerint a biztonsági emberek pontosan tudták, hová kell ütni és könyökölni, hogy gyorsan magatehetetlenné tegyék.
„Borzasztóan felháborított, hogy idehívunk valakit, aki egy nép autonómiáját nem hajlandó tiszteletben tartani. Az azonban egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy ilyen választ kapok a tiltakozásomra” – fejtette ki korábbi reakcióját a szegedi férfi a bulvárlapnak. Természetesen nem akarja annyiban hagyni a történteket, ha a rendőrség nem jelentkezik, akkor feljelentést tesz.