Több mint két szegednyivel csökkent Magyarország népessége 2011 óta

A legutóbbi népszámlálás kezdetekor, 2022. október elsején 9 millió 604 ezer volt Magyarország lakossága és 4 millió 593 ezer lakás volt az országban. Erről Kovács Marcell, a népszámlálás projektvezetője tartott sajtótájékoztatót Budapesten.

A népszámlálás lezárulta után 80 nappal tartott első adatismertetés alapján október elsején 4 millió 613 ezer férfi, 4 millió 491 ezer nő és 1 millió 407 ezer gyerek élt az országban, az aktív korúak – 15 és 64 év közöttiek – száma 6 millió 201 ezer, az időskorúaké, azaz 65 év felettieké pedig 1 millió 995 ezer volt. A legutóbbi, 2011-es és a 2022-es népszámlálás között a természetes fogyás miatt 464 ezerrel csökkent a lakosság száma, ezt mérsékelte a 131 ezres, többségében a környező országokból érkező bevándorlási többlet,

a népesség száma tehát 11 év alatt 333 ezerrel csökkent.

2001 és 2011 között „csak” 261 ezer fővel csökkent a népesség. Kovács Marcell közölte, 1870-ben, az első népszámláláskor alig több mint ötmillió lakosa volt az országnak, ez – a háborús időszakoktól eltekintve – folyamatosan nőtt, 1980-ban 10 millió 907 ezerre emelkedett. Azóta viszont folyamatos a népességcsökkenés, mivel egyre több az idős ember, és emiatt egyre többen halnak meg. Ez a természetes fogyás jelensége.

A projektvezető ismertetése szerint a halálozások száma az elmúlt 11 évben 130 ezer körül alakult évente. Jelentős emelkedés volt azonban a koronavírus-járvány miatt, 2020-ban 141 ezerre, 2021-ben pedig 156 ezerre emelkedett az elhunytak száma. A két népszámlálás között eltelt időben 318 ezerrel, 19 százalékkal nőtt az időskorúak száma és aránya, miközben a gyerekkorúak csoportja kismértékben, az aktív korúaké pedig jelentős mértékben csökkent.

Területi eloszlás szerint csak Pest és Győr-Moson-Sopron vármegyében nőtt a lakosság száma, mindenhol máshol csökkent, legjobban Békés vármegyében. A változás főként a természetes fogyásból adódik, amely Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest vármegyében volt a legkisebb, Békés vérmegyében pedig a legnagyobb. A legtöbben Pest vármegyébe költöztek, és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből költöztek el.

A népességcsökkenés mértéke a községekben volt a legkisebb, negyedakkora, mint a megyei jogú városokban. Az ország legsűrűbben lakott térsége Budapest, a vármegyék közül pedig Pest, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegye, a legritkábban lakott vármegye Somogy, ahol negyedannyian laknak egy négyzetkilométerre vetítve, mint Pest vármegyében.

A lakosság 18 százaléka Budapesten él.

Kovács Marcell a lakásadatokat ismertetve közölte, 2011 óta a lakásállomány 4,6 százalékkal nőtt, Békés megye kivételével mindenhol emelkedett, a dunántúli vármegyékben nagyobb mértékben, mint a keleti országrészben, a legnagyobb emelkedés Győr-Moson-Sopron, Pest, valamint Somogy vármegyében volt. A vidéki városokban nőtt leginkább a lakásállomány, a községekben alig változott.

A népszámlálás alatt 9,2 millió személyi kérdőívet gyűjtöttek össze, az adatokat pedig összevetették az állami adatbázisokkal, így állapították meg, hogy Magyarország lakossága 9,6 millió volt október elsején. Ez volt az első teljesen elektronikus népszámlálás, emiatt, valamint az állami adatbázisok felhasználásának köszönhetően a feldolgozás is gyorsabb. A jövőben a lakosság közreműködése helyett már teljesen az állami adatbázisok segítségével folyik majd a népszámlálás, és ennek köszönhetően az eddigi tízévenkénti adatgyűjtés helyett gyakrabban tudnak tényeket közölni.

Kovács Marcell a sajtótájékoztató végén bemutatta a KSH új népszámlálsi adatbázisát, amelynek próbaverziója kipróbálható a 2011-es adatokkal a http://go.ksh.hu/222 címen.

Fotó: Bálint András / Szegeder