Egyre több a kaktusz az Alföldön, az évtized végére akár ültetvények is lehetnek

„Attól, hogy magról is tudnak szaporodni, még egyszer sem biztos, hogy ez nagyban hozzájárul a terjedésükhöz, mert azt eddig nem figyelték meg kertekben vagy a természetben, hogy a mageredetű egyedek termőképes egyeddé fejlődnének. Ezek leggyakrabban fiatal korukban elpusztulnak” – mesélte a Szegedernek Dr. Kelemen András, a Szegedi Tudományegyetem ökológiai tanszékének kutatója.

Kelemen maga is részt vett a felfedezésben, ahol kiderült, hogy a maggal való terjesztést állatok végzik, a különböző tudományos cikkek szerint Európában több mint 60 állatfaj képes erre, például nagytestű növényevők, birkák, marhák, szarvasok, kutyafélék, rókák, de még a madarak is. A hazánkban vadon élő kaktuszok közül eddig körülbelül 15 fajt azonosítottak, összesen körülbelül 80 helyszínen találtak kivadult, a természetbe kikerült aztán elszaporodott kaktuszokat, de mivel több faj is lehet egy-egy helyszínen, így már 95 ilyen populációról tudnak a kutatók.

Probléma, amit még meg lehet oldani

Kelemenék létre is hoztak egy Facebook-csoportot, ami előtt kevés információjuk volt a természetben megjelent úgymond „kiszökött” vagy „kiszöktetett” kaktuszokról. Húsz ilyenről tudtak, most már ugye közel százról, ami valószínűleg nem annak köszönhető, hogy az utóbbi években több kaktuszt ültettek vagy dobtak ki a természetbe, hanem, hogy ezzel a „citizen science” módszerrel, sok embert bevonva, sokkal nagyobb valószínűséggel detektálhatók a populációk.

A kaktuszok városi terjeszkedése is jellemző, erre Szeged is jó példa, ahol a panelházak között sétálva is láthatunk a kiskertekből kiszökött, a járdák szegélyére „vándorolt” egyedeket, amik kitörtek az emberi kontroll alól. A kutatók velük még nem foglalkoznak, figyelmük egyelőre csak azokra a térségekre összpontosul, ahol lakott területen kívül jelent meg a kaktusz.

Terjedésük elég sok veszélyt hordozhat magában. Az ökológus szerint Magyarországon is van példa arra, hogy a nagyobb kaktuszállományok mellett visszaszorulnak bizonyos védett növények, az invázióval súlytott területekről így tűnt el például a báránypirosító vagy az amúgy is ritka homoki nőszirom.

Ha nagy az állomány kiterjedése, az megnehezítheti a területkezelést, például a legeltetést is.

Ausztráliában a XX. század elején országrésznyi területek néptelenedtek el a sok millió hektáron megjelenő kaktuszinváziók miatt, mivel a farmerek már nem tudták az állatokat etetni és felhagytak a legeltetéssel, elköltöztek. „Afrikában számos nevezetesség, nagyon szép sziklaalakzatok már alig közelíthetők meg, mert benőtték őket a kaktuszok” – sorolta Kelemen András, majd leszögezte, hogy „Magyarországon itt még nem tartunk, közel sem tartozik az ország legnagyobb természetvédelmi problémái közé a kaktuszok inváziós terjedése, viszont azok közé igen, amelyeket még meg lehet oldani”.

Irtás tekintetében néhány helyen működik a kiásás, de ott, ahol nincsenek védendő értékek vagy ritka növények, vegyszeres kezeléssel is próbálkoztak már a nemzeti parkok munkatársai. A kaktuszok természetben előforduló ellenségei Magyarországon még nem igazán jelentek meg, kaktuszmollyal sok helyen kísérleteztek már a világon, sikerrel, de ennek a hatékonysága függ az adott kaktuszfajtól, illetve a környezeti körülményektől is. Gombák közül a szürkepenész pusztíthat el bizonyos medvetalpkaktuszokat, de a teljes populációval általában az sem végez.

A bambuszerdő mindent kiszorít

Nagyon sok idegenhonos inváziós növény van, amely veszélyt jelent a természetre. Ezek közül a természetvédelem látókörébe már nagyjából mindegyik bekerült, de vannak olyan fajok, amikkel még nem nagyon volt érkezése a szakembereknek foglalkozni, vagy azért, mert kevés helyen, vagy azért, mert kis számban jelentek meg. Kelemen András pár éve

egy olyan trópusi-szubtrópusi fűfajt is talált, aminek még magyar neve sincs.

„Ez szeptember végén kezd virágozni és novemberben hoz termést, a fagytűrő képessége pedig nagyon rossz. Régebben, mikor még hidegebb őszök és komoly novemberi fagyok voltak, sokkal kisebb lett volna a valószínűsége, hogy sikeresen termést érlel, de ezek a nagyon enyhe őszök és telek lehetővé tették, hogy túléljen és szaporodjon.”

De a bambuszok is már a spájzban vannak, jelentősebb nagyságú állományok is nőttek már ki hazánkban, minden mást kiszorítva. A Somogy és Baranya vármegye határán lévő Zselici dombság egyik patakvölgyében egy egészen nagy bambuszerdőt figyelt meg a kutató, de a Dunántúl több részén, Tolnában egyes domboldalakon is előfordulnak. „Ezek inkább a kicsit csapadékosabb erdőklímán élnek meg” – mesélte Kelemen, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a kaktuszok mellett a Kiskunság területén a pálmaliliom inváziója is fokozottan zajlik.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.

Kelemen szerint a klímaváltozás csak közvetetten van hatással a kaktuszok nyomulására, a hazánkban terjedő medvetalpkaktusz és kötélkaktuszfajok például Észak-Amerikában egészen Kanadáig is előfordulnak, akár olyan élőhelyeken is, ahol a hőmérséklet huzamosabb ideig is –20–25 fok, így a mostani teleket pláne, de a régebbi, jellemzően hidegebbeket is jól bírták.

„Nem az éghajlatváltozás az elsődleges oka annak, hogy megjelentek,

az csak abban játszhat szerepet, hogy az előfordulási helyeiken egyre jobban teret nyernek az őshonos növényzet rovására” – jegyezte meg. A hosszú és erős aszályokat is jobban bírják, mint az őshonos növények nagy része, ezért utóbbiak sokszor kiszorulnak, elpusztulnak, és ez megkönnyíti a kaktuszállományok terjedését.

Jöhetnek a kaktuszültetvények

A medvetalpkaktuszoknak, vagy más néven fügekaktuszoknak arra is utal a neve, hogy a termésük ehető, Kelemen András szerint még ízletes is. Észak-Afrikában a nagyobb tövisek nélküli kaktuszokat takarmányozásra is felhasználják, ledarálják őket és birkáknak adják, és így nemcsak az élelmet, de a vizet is ebből nyerik, így gyakran nem is itatják az állatokat. „Az egyre fokozódó aszályokkal egy csomó helyen ellehetetlenül a tradicionális mezőgazdasági művelés, ezért lehet arra számítani, hogy

Magyarországon ültetvényszerűen is elkezdenek majd kaktuszokat termeszteni.”

Az ökológus úgy látja, hogy az évtized végére nagyobb számban lesznek ilyen próbálkozások. A szakértők egyébként mindenkit óva intenek attól, hogy a természetben talált, vadon nőtt kaktuszokat elkezdjék kihúzgálni, például azért, mert gyakran a föld alatt is vannak olyan szártagjaik, amiket nehéz észrevenni vagy eltávolítani, így a beszakadt részekből könnyen új növény hajthat észrevétlenül.

Az inváziós kaktuszok magyarországi megjelenése nem újkeletű, mégis az utóbbi időben nyert nagyobb nyilvánosságot. Terjedésüknek valószínűleg az éghajlatváltozás is kedvez, csak nem úgy, ahogy azt az ember elsőre gondolná, az aszályokat kevésbé tűrő őshonos növények kárára könnyebben foglalnak területeket. Nem csak ők jelentenek veszélyt, egyre jobban terjednek a bambuszok is, de egy olyan növény is felütötte a fejét, aminek még magyar neve sincs.

A kaktuszok szinte mindig emberi beavatkozás révén kerülnek ki a természetbe, a veszély pedig, amit ezzel hordoznak, nem elhanyagolandó. Ha nagyon elszaporodnak, kiszoríthatnak más, őshonos növényeket, megnehezíthetik a területkezelést, ami a legelők és a mezőgazdasági területek elhagyására kényszerítheti a gazdákat. Védekezni sem könnyű ellenük, természetes ellenségük idehaza nem nagyon akad, de a kutatók már több módszerrel is kísérleteznek.

Birkagyapjúval is terjedhet

Leggyakrabban zöldhulladékként dobják ki a kaktuszokat, amik legyökerezhetnek a kidobás helyén, és hosszabb távon ott is maradhatnak. Olyan is van, hogy a kaktuszgyűjtők direkt ültetik ki őket, erre jó példa az a Pilisben talált, tizenhárom fajból álló telep, amit valaki azért hozott létre, hogy kísérletezzen, melyik kaktuszai bírják ki az ottani klímát, de a Szegedtől nagyjából tizenhárom kilométerre lévő Sándorfalva melletti erdőben is található ilyen ültetett, aztán elszaporodott állomány.

Az is megfigyelhető, hogy a kaktuszok maguktól „szöknek ki” a tanyakerítések mellett, ha bármilyen külső behatás letöri a szártagjaikat, és az kicsit arrébb gyökeret tud ereszteni. Ilyet mi is láttunk a Csongrád-Csanád vármegye nyugati határán fekvő Öttömösnél, ahol egy romos tanya mellet, egy kiültetésből indultak útnak a kaktuszok.

Terjedésük általában ivartalanul történik, mert moduláris felépítésük révén a letört szártagok simán legyökerezhetnek és egy teljesen új egyeddé válhatnak. Sokszor láthatóak utak mentén, gyakran járművek viszik őket tovább, és ami elsőre különösen hangzik, hogy például

a birkák gyapjába kapaszkodva is több száz métert vagy akár kilométereket is megtehetnek.

Hogy a természetben maggal is történhet a szaporodásuk, azt csak tavaly bizonyították magyar tudósok.