Véleménycikket írt a Mandinerbe Lázár János építési és közlekedési miniszter, hódmezővásárhely–makói térségi országgyűlési képviselő, aki szerint a fejlesztésekre determinálnak Trianon máig velünk élő társadalmi és gazdasági hatásai, vagyis az, hogy „az ország még mindig túlságosan egy központú. Itt még mindig minden út Budapestre vezet, pedig a dekoncentrációban – a fejlesztések, gazdasági erőforrások kiegyensúlyozottabb elosztásában – óriási potenciál rejlik.”
Magyarország már nem ingatag kompország Lázár szerint, hanem sokkal inkább stabil hídország. „Erős pilléreken álló összeköttetés, kapocs Európa és Ázsia között, e tranzitszerepet pedig még inkább fölértékeli az orosz–ukrán háború, amelynek következtében Ázsia és a Nyugat között mi lettünk a legbiztosabb út, a kapu pedig Záhony az úton – legalábbis ami a kötött pályát illeti.”
Szeged és a térség vonatkozásában azt írta, dél-alföldiként megtanulta, hogy „mekkora piacot, mennyi erőforrásbéli előnyt jelentene az ottani vállalkozásoknak, ha az Alföld magyarországi része újra egységes gazdasági térséggé kapcsolódhatna össze a Partiummal, a Bánáttal és a Bácskával, ha Debrecentől Nagyváradon és Szegeden át egészen Szabadkáig részben újralétesülne, részben pedig megteremtődne az az infrastruktúra, amely révén a régióban lévő szellemi, gazdasági kapacitások összeadódhatnak”.
Mindezek után, hogy a mérleg másik serpenyője se maradjon üresen, azt írta, a vidékpártiság nem jelenthet Budapest-ellenességet, mert „a főváros és agglomerációja infrastrukturális, illetve közlekedéspolitikai fejlesztése nemcsak az itt élő és itt vállalkozó emberek miatt – a főváros »saját jogán« – fontos, de nélkülözhetetlen ahhoz is, hogy hazánk legyen Közép-Európának a Kárpátoktól délre eső központja, vezető szellemi, gazdasági ereje”.