Az elmúlt másfél évben két és félszeresére ugrott a társadalombiztosítási rendszerből kiesettek száma – tudta meg a Népszava. Nekik az állami rendszerben az orvosi ellátásért és a gyógyszerért is teljes árat kell fizetni. Egy 2020 júliusától hatályos törvénymódosítás nyomán a hat hónapot meghaladó egészségügyi járuléktartozás esetén automatikusan érvénytelenné válik a taj-szám.
Akinek nincs érvényes taj-száma fizetnie kell a sürgősségi ellátásért is. Itt annyi a könnyítés, hogy a számlát a beavatkozás után is ki lehet egyenlíteni. Ám a rendelet azt is előírja, hogy a beteget, illetve a hozzátartozóját már a beavatkozás előtt tájékoztatni kell a várható költségekről. Az érintetteknek maximum 750 ezer forintot kell fizetniük, ha ennél többe kerül az ilyen ellátás, akkor a különbözetet az állam állja.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szerint október közepén mintegy 141 ezer olyan adós volt, akinek azért érvénytelenítették a taj-számát, mert hat hónapnál régebben tartozott az egészségügyi szolgáltatási járulékával. Ez a szám legutóbb tavaly márciusban még mindössze 55 ezer volt.
A lap azt írja cikkében, hogy az egyes beavatkozások tarifái szolgáltatónként eltérhetnek, a kórházak, szakrendelők ugyanis saját maguk szabhatják meg a térítési díjaikat. A biztosítási díjjal adósokat általában ellátják a háziorvosok, viszont támogatott gyógyszerre már egyik beteg sem jogosult, a patikában teljes árat kell fizetniük.