A Volánbusz munkavállalói kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanának bérük rendezése érdekében

A Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet honlapján jelent meg egy bejegyzés szerdán, mely arról ír, hogy aznap volt a SZAKSZ által kezdeményezett, sztrájk előtti hétnapos egyeztetés első tárgyalási napja.

Azonban mint azt Dobi István szakszervezeti vezető által aláírt bejegyzésben áll, a Volánbusz munkavállalóinak bér- és jövedelmi helyzetének javítására figyelembe véve az egyre nagyobb inflációs hatásokat és a megnövekedett rezsiszámlákat a Volánbusz semmilyen javaslatot nem terjesztett elő. A foglalkoztatási szabályokra nézve pozitív változtatási igényüket sem tudták elfogadtatni, azokkal kapcsolatban még konkrét módosítási időpontot sem kaptak.

Így nem maradt más eszköz a SZAKSZ számára, minthogy bejelentették a következő demonstratív lépésüket. Ennek értelmében annak érdekében, hogy a Volánbusz vezetését jobb belátásra bírják, a SZAKSZ

október 25-én 1416 óra között kétórás figyelmeztető sztrájkot tart.

Az elnök levelében hozzátette, mindezekkel együtt a tárgyalások a törvény előírásai alapján folytatódnak, amelyet a felek október 21-re, vagyis péntekre tűztek ki 12 óra 30 perces kezdési időponttal.

A sztrájkról azt írták, hogy abban az esetben, ha a Volánbusz nem dolgozza ki és nem teszi közzé a figyelmeztető sztrájk ideje alatt közlekedő járatokat, akkor nem lesz a Volánbusznál autóbusz-közlekedés az adott időpontban. A karbantartók és a szellemi foglalkozású munkavállalók (termelésirányítás, elővételi pénztárak, adminisztratív dolgozók) sztrájkja esetében az elégséges szolgáltatás mértékéről a pénteki napon kívánnak a munkáltatóval megállapodni.

Ezen felül a törvény szerint a sztrájk előtt két nappal a Volánbusznak kell az utazóközönséget tájékoztatni arról, hogy a sztrájk ideje alatt melyik járatok közlekednek.