Idén is a Dél-Alföldön bicajoztak a legtöbben a kerékpárosklub felmérése szerint

Már 2018 óta követi kétévenként  a kerékpárhasználati szokásokat idehaza a Magyar Kerékpárosklub, akik a Mediánt bízták meg idén az „Így bringázik Magyarország 2022” című, 3000 fős, az ország felnőtt lakosságára reprezentatív kutatás elkészítésével. Mindezt az Aktív Magyarország államtitkárság támogatásával.

A kutatás eredményeit a napokban tették közzé, ide kattintva megtekinthető. Ennek főbb megállapításai, hogy 2018 óta nem regisztráltak érdemi növekedést a kerékpárral közlekedők arányában: továbbra is a felnőtt lakosság kétharmada szokott kerékpározni és a lakosság 16%-ának a kerékpár az elsődleges közlekedési eszköze.

A kerékpáros közlekedés továbbra is jóval elterjedtebb a kisebb településeken, mint a nagyvárosokban. Az idei kutatásunk megerősítette, hogy a pártválasztás nincs összefüggésben a kerékpárhasználati szokásokkal, a nagyvárosokban sem elsősorban az ellenzéki beállítottságúak kerékpároznak, hanem pártállástól függetlenül bárki. Ez talán az örökös autós–bringás szembenállás fényében érdekes, melyet a politika is szándékosan gerjeszt.

Bár a nagyvárosainkban a közterületek hatalmas részét foglalják el az autók, a magyarok 63 százaléka elsősorban nem autóval közlekedik. A felmérés alapján az is tévhit, hogy a kerékpárosok nem ismerik a KRESZ-t, ugyanis a rendszeresen kerékpárral közlekedők közel 60 százaléka a rendelkezik jogosítvánnyal.

A kutatás vizsgálta, hogy a régiók felnőtt lakosságában mennyien közlekednek elsősorban kerékpárral. Továbbra is az alföldi régiókban figyelhető meg a legmagasabb kerékpározási arány,

a Dél-Alföldön a lakosság közel harmada közlekedik elsősorban kerékpárral.

A kerékpáros infrastruktúrával való elégedettség 2018 óta óvatos növekedést mutat, a kerékpárhasználók közel fele úgy érzi, hogy a kerékpáros közlekedésre alkalmas utak számát, állapotát tekintve kedvező változások zajlottak le az elmúlt tíz évben.

A lakosság fele szerint szükség lenne arra, hogy módosítsák a KRESZ-t annak érdekében, hogy biztonságosabb legyen a közlekedés a gyalogosok és a kerékpárosok számára.  A válaszadók számára viszonylag fontos volt, hogy az állam vagy az önkormányzatok a jelenleginél többet költsenek a kerékpáros közlekedési lehetőségek fejlesztésére.