Több ezer helyett egyelőre néhány tucat tüntető van Budapesten Szabó Bálinttal

Szabó Bálint gazdatüntetésére azt mondta még a Szegedernek is szombaton kora délután, hogy több ezren fognak eljönni, korábban pedig 1800 traktort és 2200 személyautót emlegetett.

A Telex helyszíni tudósítása szerint ezzel szemben nagyjából 40 tüntető és mögöttük fél tucat autó foglalja el egy sávban a Dózsa György út egy rövid szakaszát.

Szabó Bálint beszédet mondott itt, amelynek legfontosabb állításai a lap szerint:

  • a nép megmozdulásainak, nyomásgyakorlásának van szerepe,
  • ha lesz 2-300 traktor itt, vagy a Budapest tábláknál, a miniszterelnök el fog gondolkodni,
  • az első órák a fontosak, akkor kell kitartani,
  • látott egy belső közvélemény-kutatást, ami szerint a magyarok 78 százaléka nem szeretne tűzijátékot.

Szabó azt mondta, addig nem mennek haza, amíg a kormány jobb belátásra nem tér a gazdák alapvető helyzetét tekintve. Tervei szerint augusztus 26-ig biztosan tüntetnek a Dózsa György úton. A mai nap fényében még hozzátette, „éjfélre tele lesz ez a terület traktorokkal és rendőrökkel”.