Elkezdődött Szabó Bálint szerint a gazdatüntetés, egyelőre a Hősök terénél vannak, de mivel nem lesz tűzijáték, újra engedélyt kérnek, hogy felvonulhassanak a parlament előtti rakpartszakaszra kora este. Erről élő videóban beszélt 15 óra előtt nem sokkal, a jelenlévőket ugyanakkor nem mutatta.
Arra kér mindenkit Szabó – aki szerint a tűzijátékot nemcsak az időjárás, de a gazdatüntetés nyomására mondták le –, üljenek be személyautóikba és traktorjaikba, és csatlakozzanak a demonstrációhoz. Szerinte Budapest is örömmel várja őket, és mint mondta, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is csatlakozási szándékát fejezte ki, és ők is vonulnak majd a gazdákkal.
„Mindenkit várunk ide a Hősök terére, az első autók már megérkeztek. (...) Azt kérem a gazdatársadalom minden tagjától, hogy most lehet, most kell elindulni Budapestre. Nem aprózzuk szét az erőinket, nem tüntikézünk, egy nagy tüntetést csinálunk közösen” – fogalmazott a szegedi önkormányzati képviselő a videóban.
Szabó 13 óra után nem sokkal, mielőtt lemondták a tűzijátékot, a Szegedernek azt mondta, 18 órától lesz a tüntetés a Hősök terénél, a Dózsa György úton. Innen – amennyiben a tűzijátékot lemondják, és a lebonyolító cég levonul – mennek majd a rakpartra, de még nem biztos, hogy utóbbi megtörténik.
Korábban azt mondta, 1800 mezőgazdasági jármű és 2200 autó megy majd Budapestre tüntetni. Kérdeztük Szabót, nagyjából mekkora jelenléttel számolnak, hány mezőgazdasági jármű és autó várható, amire konkrét választ nem adott, csak annyit mondott, „több ezren leszünk”.