Kilenc hónap után megszűnik a sebességkorlátozás a szegedi InterCity-vonatoknál is Kőbányán

Augusztus 20-ától ismét a pályaszakaszra engedélyezett sebességgel haladhatnak át a vonatok Kőbánya-Teher állomáson – számolt be róla a MÁV honlapján. Ez érinti a szegedi InterCity-vonatokat is.

A ceglédi vonal fővárosi szakasza a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között hazánk legnagyobb személyforgalmat lebonyolító vasúti közlekedési folyosója. A korlátozások feloldásával megszűnnek a korábbi vonattorlódások, késések, a menetrendszerű vonatközlekedés kiszámíthatóbbá válik a távolsági és az elővárosi forgalomban is.

A sebességkorlátozásokat még tavaly novemberben vezették be, amikor egy csőtörés következtében Kőbánya-Teher állomás biztosítóberendezésének elektromos részeit jelentős károsodás érte, ezért a vonatközlekedés biztonsága érdekében korlátozások váltak szükségessé. A helyreállítási munkálatok továbbra is folytatódnak, de augusztus 20-ától ismét a normális, azaz 60, illetve 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak át a vonatok az állomáson.

Vitézy Dávid közlekedési államtitkár közösségi oldalán azt írja, hogy a november óta tartó sebességkorlátozások jelentős késéseket okoztak az összes, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Kecskemét, Szolnok, Lajosmizse felé tartó vonat közlekedésében. Mint írta, a helyreállítás sebessége és főként az első néhány hónap tétlensége számomra sem elfogadható, az ügy tanulságait a MÁV új vezetése levonja. Eleinte a vonatok akár 15–20 perc késést is elszenvedtek itt,

tavaly november 16-tól tegnapig egészen pontosan 46 030 személyszállító vonatnál 173 203 perc volt a késések összege.

A részleges helyreállítással a menetrendszerűség ugrásszerűen javult. Augusztus 29-től már a lajosmizsei vonal S21-es járatai is az eredeti menetrend szerint közlekednek majd, tehát csökken az eljutási idő: a Nyugat pályaudvarról ismét minden óra 18 perckor indulnak, illetve Lajosmizse és Dabas felől minden óra 42 perckor érkeznek meg. (A lajosmizsei vonalon pályakarbantartás miatt még augusztus 28-ig módosított menetrend érvényes, ezért az S21-es vonatok ezen a szakaszon nem közlekednek.)