Hatalmasat esett a forint a leminősítés és az uniós pénzek elbukásának veszélyei miatt

A 392 közeli stabil kezdés után ütni kezdték a forintot az euróval szemben és már délelőtt 398 fölé ugrott az árfolyam számolt be róla a Portfolio. Délután már a 400-at is elérte a jegyzés. A portál szerint mindez azután történt, hogy

  • péntek este a Standard & Poor’s negatívra rontotta a magyar adósosztályzat kilátását, ami egy esetleges későbbi leminősítés előszele lehet,
  • illetve a hétvégén kiszivárgott egy magyar bírósági irat, ami az igazságszolgáltatás függetlensége körüli aggályokat erősítheti, így az EU-pénzes tárgyalásokra is kihathat.
  • Közben persze az sem tesz jót a forintnak, hogy a dollár újra erőre kapott, részben a vártnál gyengébb kínai makroadatok, a gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek hatására, amelyeket az is mutat, hogy meglepő kamatvágást jelentett be hétfő reggel a kínai jegybank.

A forint mai csaknem 2%-os esésével (400 körül is járt az euró középárfolyama délután fél három és három óra magasságában) majdnem visszajutottunk a múlt szerdai 401 körüli értékre, amikor még nem lehetett tudni, hogy a Barátság kőolajvezetéken leállt orosz szállítások ügye mikor és hogyan rendeződik.

Aztán már aznap a déli órákban kiderült, hogy a Mol és a Slovnaft (ugyanúgy Mol-leányvállalat) átvállalja a tranzitdíjakat és így gyorsan megindultak a szállítások, ami péntekre egészen 392-ig erősítette a forintot.