Az EU-s pénzért kimondta a kormány, hogy nagyon rosszul keresnek a pedagógusok

A kormány most hirtelen meglátta az évtizedes gondokat az oktatásban, az Európai Bizottságnak még azt is elismerte a Népszava információi szerint, hogy Magyarországon az egyik legalacsonyabb a pedagógusok fizetése.

Az Orbán-kormány célja, hogy 2028-ra a pedagógusok átlagbére elérje a magyarországi diplomás átlagbér 80 százalékát, a bérfejlesztés eredményeként elért bérszínvonal megőrzése érdekében pedig az infláció mértékének megfelelő indexálást is vállalnának 2029-ig – derült ki a kormány által az Európai Bizottságnak benyújtott, a 2021–2027-es időszakra szóló „Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz” elnevezésű stratégiából, melyet a Népszava szemlézett.

Vagyis – ha az erre szánt pénzeket megkapja Magyarország – az eddigiektől eltérően inflációkövetővé tennék a pedagógusbéreket erre az időtartamra. A pedagógus életpályamodell, és így a bérek fejlesztésére összesen 978,7 millió eurót, vagyis mintegy 400 milliárd forintot szánnának. A stratégiában elismerték, hogy a magyarországi pedagógusok kereseti helyzete számottevően elmarad az európai átlagtól, átlagbérük 2020-ban a diplomás átlagbér 63,6 százaléka volt, míg az EU és az OECD országok esetében 8090 százalék.

Az elmaradó pedagógus utánpótlás egyik oka a versenyképes fizetés hiánya: a tanárok kezdő fizetése nálunk az egyik legalacsonyabb az EU-ban, illetve Magyarország egyike annak a négy országnak, ahol jelenleg a legalacsonyabb a törvény szerint meghatározott pedagógusbér és az átlagbér is. A 2013-ban bevezetett pedagógus életpálya modellnek komoly hibái vannak: az egyik, hogy

„általában jelentős” szolgálati időre van szükség ahhoz, mire egy pedagógus meg is tud élni fizetéséből.

A program intézkedéseket is felsorol, tervben van például egy, a „hivatás presztízsét is jelző” pedagógus-igazolvány bevezetése a hozzá kapcsolódó kedvezményrendszerrel, az adományozható pedagógus elismerések körének kibővítése, valamint a lakhatásuk elősegítése – különösen pályakezdők és pedagógus házaspárok számára – szolgálati lakások kialakításával.Kiemelt figyelmet fordítanának a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusokra.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás szerint a kormány terve jó kiindulópont lehet, de a céldátumokat késeinek tartja, véleménye szerint a bérfejlesztés célkitűzéseit a mostani kormányzati ciklus végéig, vagyis 2026-ig kellene teljesíteni, és már első lépésként egy nagyobb arányú béremelést kell végrehajtani, különben „alig lesz valaki, aki ezen a pályán marad.”