A Wolt előállt egy megoldási javaslattal, sávos kompenzációt dolgozott ki a katázásról átálló futárjainak

A Wolt megoldási javaslattal állt elő azok számára, akik a katatörvény megváltoztatása miatt nem tudják a korábbi formában folytatni munkájukat – írja a cég közleménye alapján a Telex.

Ez azt jelenti, hogy új, sávos kompenzációs rendszert vezetnek be, ami „az adminisztrációs költségeket fedező 10 ezer forinttól egészen akár 120 ezer forintig enyhíti a futárok többletköltségeit.” A kompenzáció arányos a futárok által elvállalt címekkel, így az általuk keresett összeggel és a Wolt számításai szerint a futárok többletköltségeinek jelentős részét fedezi írja közleményében a cég.

A szállítási díjak meghatározását a növekvő infláció és energiaárak is befolyásolják. A vásárlót és futárt összekötő platformként a kiszállítási díjat úgy kell meghatározniuk, hogy az fedezze a futár partner költségeit és a vásárló számára is elfogadható legyen. A Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója szerint jelenleg nehéz megmondani, hogy az árak általános növekedése hogyan befolyásolja a szolgáltatásuk iránti keresletet.

Az anyagi kompenzáció mellett a Wolt az adminisztrációban is segíti a futárokat. Olyan könyvelő-partnereket ajánl a cég, akik kedvezményes árakkal várják az egyéni vállalkozóként dolgozó futárokat. Az új katatörvény bejelentését követően a Wolt felmérést végzett a futárok körében, amiből az derült ki, hogy a többségük, több mint 80 százalékuk átalányadózóként szeptember után is folytatja a kiszállítást.

„Célunk, hogy a lehetőségeinkhez mérten támogassuk a futár partnereinket az új adózásra való átállásban. A Wolt hosszú távon tervez a futár partnereivel, ezért invesztálunk az adóterhek enyhítésébe. Bízunk benne, hogy a kompenzációs rendszerünk hozzájárul ahhoz, hogy az adószabályok változását követően a Wolt továbbra is vonzó lehetőség legyen a rugalmas munkavégzést keresőknek” – mondta Sabjányi László, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója.

A Wolt közleménye szerint míg a katás adózás a bértől függetlenül mindenkinek ugyanannyi adóval járt, az átalányadózás azoknak jár jelentősebb adóköltség-emelkedéssel, akik több pénzt keresnek. Kompenzációt biztosítanak azoknak is, akik kevesebb kiszállítást végeznek. A woltos futárok döntő többsége ugyanis kiegészítő tevékenységként, főállás mellett vagy diákként futárkodik, számukra nem feltétlenül jelent több adót az átalányadózás. Az átállás viszont számukra is megnövekedett adminisztrációval és könyvelői költségekkel jár együtt.

„A futár partnerek döntő többsége Magyarországon is kiegészítő tevékenységként végzi a futár munkát. Egy átlagos Wolt futár partner csupán havi 43 órát dolgozik futárként. Ez összhangban van egy korábbi, Európa 24 országában, 16 ezer futár megkérdezésével végzett kutatásunkkal is, amely szerint a Wolt által kínált platform-alapú munka fő vonzereje a rugalmasság” – tette hozzá Sabjányi László.

Július elején jelentette be a kormány, hogy a korábbi kommunikációjával ellentétben nem szigorítja, hanem gyakorlatilag megszünteti a kedvező és egyszerű adózási formát, azaz a kisadózó vállalkozók tételes adóját. Az Országgyűlés sürgősségi eljárás keretében egy napon belül meg is szavazta a változást, Novák Katalin köztársasági elnök pedig gyorsan alá is írta.