Rekordmennyiségű, több mint 15 tonna szemetet gyűjtöttek össze a X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa résztvevői – közölte a szervező Természetfilm.hu Egyesület kedden az MTI-vel.
2880 zsák hulladékot gyűjtöttek össze a csapatok a megszokottnál hosszabb versenyen a Tisza Cigánd és Tiszadada közötti 86 kilométeres szakaszán. A versenyzők hat napon át gyűjtötték a hulladékot. Nem telt el úgy nap, hogy a „petkalózok” legalább egytonnányi hulladékot ne szedtek volna ki a folyó árteréből, de Tokajtól Tiszaladányig, a 14 kilométeres távon napi rekordot állítottak fel, csaknem öt tonna összegyűjtött hulladékkal.
A közlemény szerint a csapatok már a vízen előre szelektálták a begyűjtött hulladék nagyobb részét, aminek nagy része, nagyjából 60 százaléka újrahasznosításra kerül. A PET Kupa részeként, a begyűjtött, újrahasznosított hulladékból készülnek például a Palackorrú Lebegő Kikötők.
A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot a tavalyi címvédő, a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte, 540 zsákkal. A csapat szinte kétszer annyi hulladékot szedett össze, mint a legjobb csapatok, amellyel saját rekordjukat is jócskán túlszárnyalták. A csapat az egy főre vetített hulladékgyűjtésben is a legjobbnak bizonyult, ezzel megszerezte a legszorgalmasabb legénységnek járó Tisza Hőse díjat is.
„Rengeteg munka, rengeteg vesződség, mégis teljes kiegyensúlyozottság, vidámság és kisimult arcok, helyrejött házasságok, be nem gyógyult sebek a testünkön és begyógyult sebek a lelkünkben, ez a verseny mérlege” – beszélt az eseményről félig komolyan, félig viccesen Varga Livius zenész, a jubileumi verseny PET Mestere a Telex cikke szerint.
A fair play elismerést az Aztakerservit nevű csapat kapta, és derekasan küzdött még a Tilos Rádió és WWF civil hajója, a Hangák, az Amerikalózok, a Petúnia, a Wessling, a Main Stage, a Tisza2, a Joda „Bass” a Meglepetés. A Tiszán kialakuló szemétáradatról korábban a Telex is készített riportot, ami itt megnézhető.