Még mindig több mint 100 tűzoltó küzd a kiskunhalasi erdőtűz lángjaival

Tizenhét településről több mint száz tűzoltó oltja a lángokat jelenleg is Kiskunhalas külterületén, ahol tegnap óta nagy területen ég fenyves és vegyes erdő – szól a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelem péntek reggeli közleménye.

Mint írják, a lángok a fák koronájába is belekaptak. A tűzoltók egész éjjel a helyszínen dolgoztak a lángok továbbterjedésének megakadályozásán, valamint füstölő, izzó részeket szüntettek meg. Az erősödő szél és a rosszul járható terepviszonyok nehezítik a tűz oltását. A felderítésbe drónt is bevontak.

Tegnap mi is beszámoltunk az esetről. Még csütörtök délután 2-kor jött ki az első közlemény, akkor azt írták, hogy a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a kiskunhalasi és a kiskunmajsai hivatásos, valamint a soltvadkerti önkormányzati tűzoltók. Abban az időben a helyszínre tartottak még a kiskőrösi, a kalocsai, a kiskunfélegyházi, a ruzsai és a szegedi hivatásos tűzoltók is.

Délután 4-re már huszonkét tűzoltóegység dolgozott a lángok oltásán, kiért az erősítés. Délután fél 6 körül már azt írták, hogy még ezeken felül is további egységek tartanak a helyszínre: a paksi, a nagybaracskai hivatásos és a mélykúti önkéntes tűzoltók is. Azóta már több mint százan oltanak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Hatalmas erdőtűz van Kiskunhalason, még szegedi egységeket is vezényeltek oltani

Az egységek vízsugarakkal, homokkal és kéziszerszámokkal oltják a lángokat. A tűzoltók munkáját erőgépek is segítik. Az erdős területre jellemző, rosszul járható terepviszonyok, és a szél is nehezíti a tűz oltását.