Megerősíti a meglévő határkerítést, illetve új szakaszon állít fel biztonsági határzárat a kormányt a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint, amit a 444 vett észre szombaton délelőtt.
A határozatban foglaltak szerint
Mindezen feladatokra 19,5 milliárd forintot szán a kormányzat. A kerítésmagasítást minden bizonnyal azért tartják fontosnak, mert létrával sokszor előfordul, hogy át tudnak jönni migránsok a fizikai határzáron.
A kerítés márpedig nem játék, akit elkapnak mászás közben vagy után, azzal szemben „a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el”. Hogy ez mit jelent, azt alábbi cikkünkben fejtette ki kollégánk.
A határra vezényelt honvédek és rendőrök igyekeznek megakadályozni a migránsok kerítésen történő átjutását, amiről gyakran olvasható is a police.hu oldalon, hogy hány embert fogtak el, ők milyen származásúnak vallották magukat, tudták-e ezt igazolni, és a beszámolók végén kivétel nélkül mindig szerepel a következő mondat: „A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el”. De mit jelent ez a gyakorlatban?