Szijjártó Péter szerint a déli határ gyakorlatilag ostrom alatt áll, és ez nem egy politikai kommunikációs túlzás, hanem a valóság

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán osztott meg egy videót, melyen ő is azt magyarázza, hogy délen már ostrom alatt áll az ország a migránsok miatt.

Orbán Viktor is erről beszélt pénteken, amikor a kormányfő bejelentette: „Határvadász egységeket állítunk fel, amelyek az Önök biztonságát őrzik majd, együttműködve a rendőrséggel”. Első lépésben 2200 határvadászt képeznek ki és állítanak szolgálatba – közölte.

Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóban úgy fogalmaz: „A déli határ gyakorlatilag ostrom alatt áll, és ez nem egy politikai kommunikációs túlzás, hanem a valóság.” Elmondta, hogy Pintér Sándor mutatott nekik a legutóbbi kormányülésen videókat arról, hogy mik történnek a déli határnál.

„Gyakorlatilag fel vannak fegyverkezve a migránsok és ilyen paramilitáris alakulatként érkeznek meg a határkerítéshez, dobják rá a létrát, veszik elő fegyvereiket, az üveggolyókat, amiket csúzliból lőnek ki. Súlyos sérüléseket tud mindez okozni. Megtámadják a rendőröket, kövekkel, betondarabokkal dobálják őket. Tehát gyakorlatilag ostrom van a déli határon” – fejtette ki, hogy mit látott ezeken a videókon és mit ért ostrom alatt.

Szijjártó Péter úgy látja, ez a helyzet nyilvánvalóan még durvább lesz majd az elkövetkezendő időszakban. Szerinte ennek egy ellenszere van: határozottan és keményen kell védeni a déli határt. „Nem szabad beengedni egyetlen illegális migránst sem, és világossá kell tenni mindenki számára, hogy a magyar határ megsértése az egy bűncselekmény, a bűncselekményt pedig meg fogjuk büntetni” – mondta a megoldást.

Alább nézhető meg a zenei aláfestéssel operáló, valószínűleg a gazdasági gondokról elterelő videó, melyen a külügyminiszter mondja el mindezeket, mint a kormány legújabb kommunikációs irányát felvezetve: