A nyári vérszívók és egyéb rovarok sok kellemes estét tudnak megkeseríteni a tetőtérben is, főleg mivel a billenő működés miatt problémás a tetőablakra szúnyoghálót helyezni. Megmutatjuk, milyen lehetőségeid vannak.
A tetőablakok billenő nyitása lekorlátozza, egyes esetekben pedig lehetetlenné teszi a tetőtéri ablakokra való szúnyogháló felhelyezést. A vérszívók és egyéb rovarok azonban sok betegséget terjesztenek. Ezért, ha most építkezel, érdemes előre gondolkodni, ha pedig már meglévő ablakaid vannak, akkor megismerni a lehetőségeket a tetőablak szúnyoghálóval való védelmére.
Akkor sincs minden veszve, ha régi tetőablakod van, bár a lehetőségek korlátozottabbak – és jóval kevésbé elegánsak.
A billenő tetőablakra rugalmas anyagból készült szúnyogháló is kapható, amit az ablak kávájára lehet erősíteni tépőzáras szalaggal. A hálót az ablak nyitásához és zárásához meg kell bontani, majd újra visszazárni. Másik kellemetlensége, hogy rugalmas anyaga kis mértékben a lakótérbe lóg még akkor is, ha az ablak csukva van, ezért látványnak sem kellemes. Ugyanakkor mégis képes kint tartani a bogarakat a lakásból, ezért érdemes megfontolni ezt a lehetőséget is, ha más nincs.
Azt mondjuk utólag mindig okosabb az ember, de a tetőablak szúnyogháló esetében az a legokosabb, aki már az építkezés során gondol erre a kiegészítőre. A tetőablak választásánál is szempont lehet, hogy megfelelő szúnyoghálót lehessen felrakni, ezért érdemes ismerni a lehetőségeket.
A tetősíkból kifelé nyíló ablak a legideálisabb, mert nincs a zavart okozó billenő működés, ezért itt kompromisszumok nélkül lehet a tetőablakra szúnyoghálót rakni. Ez lehetővé teszi, hogy a teljesen nyitott ablaknál is szúnyoghálóval védekezhessünk a rovarok ellen.
A második legideálisabb választás a tetőablakhoz rendelhető gyári szúnyogháló. Ez lényegében egy sínben futó, fokozatmentesen állítható szúnyogháló anyagból készült roló, ami tökéletesen illeszkedik az ablakhoz és biztos védelmet ad. Használaton kívül a szúnyogháló eltűnik a keretben, nem akadályozza az ablak nyitását és nem rontja a lakás képét sem. A billenő nyitás miatt ugyanakkor az ablakot csak résnyire lehet majd nyitni a használata során, ám még így is megoldható a bogármentes szellőztetés.