Fidesz: Ha Gyurcsányékon múlna, akkor semmi sem védené a magyarokat a háborús inflációtól

A Fidesz szerint, ha Gyurcsányékon múlna, akkor semmi sem védené a magyarokat a háborús inflációtól – írja a párt az országos közleményükben.

A kormánypárt a DK-s Barkóczi Balázs keddi sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az ellenzéki politikus azzal vádolta Orbán Viktor miniszterelnököt és a Fideszt, hogy ők tették tönkre a forintot 12 év alatt. A Fidesz közleményében azt írta: egész Európában évtizedes csúcson van az infláció a háború és a brüsszeli szankciók miatt. Hangsúlyozták: a magyar embereket jelentősen védi a háborús áremelkedéstől a rezsicsökkentés, a benzinárstop és az élelmiszerárstop.

Ha Gyurcsányékon múlna, az égvilágon semmi sem védené most a magyarokat a háborús inflációtól, és a benzinért már dupláját, az áramért háromszorosát, a földgázért hatszorosát kellene fizetni, hiszen a baloldal semmilyen árstopot nem szavazott meg és a rezsicsökkentést is el akarja törölni írta a közleményében a Fidesz.

Egy másik ügyben is kiadott a kormánypárt egy közleményt, melyben arra reagáltak, hogy Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány a dolgozó emberekkel, a munkavállalókkal alkarja megfizettetni a válság árát, és az oktatást akarja feláldozni a válságkezelés oltárán.

A Fidesz úgy látja, az LMP a jelek szerint elfelejtette, hogy a szövetségesei voltak azok, akik több száz iskolát zártak be és több tízezer tanárt tettek az utcára. Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben azt írták: a Gyurcsány-Bajnai-kormányok elvettek egyhavi fizetést a pedagógusoktól, állandó létbizonytalanságban tartották őket, erkölcsi és anyagi megbecsülésüket a nullával tették egyenlővé. A Fidesz-KDNP viszont 2010 óta több ütemben emelte a pedagógusok bérét és elkötelezett a pedagógusbéremelés folytatása mellett tették hozzá.

A nagyobbik kormánypárt hangsúlyozta: a pedagógusok biztosan fognak kapni három egymást követő évben 10 százalékos béremelést. Viszont, ha a baloldalon múlna, már a pedagógusoknak is négyszeres lenne az áremelkedés, nem védené őket semmilyen árstop és rezsicsökkentés, mert azokat a baloldal eltörölné áll a közleményben.