Rendőrt hívtak a szegedi InterCity-re, ami végül nem is hagyta el Budapestet

Vasárnap a Nyugati pályaudvarról 11:43-kor Szegedre elindult Kodály InterCity Zugló megállóhelyen, majd Kőbánya-Kispest állomáson is rendőri intézkedés miatt várakozásra kényszerült. A MÁVINFORM dél után azt írta, várhatóan 40–45 perces késéssel közlekedik majd tovább.

Később azonban már arról tájékoztattak, hogy a rendőri intézkedés elhúzódása miatt a Kodály Kőbánya-Kispesttől már

egyáltalán nem közlekedik tovább.

A szerelvény utasait a Móra InterCity vette fel, így két vonatnyi ember kénytelen most egy vonaton utazni Szeged felé. A MÁV nem közölte, hogy pontosan mi is történt, ezért rákérdezünk az Országos Rendőr-főkapitányságnál – amint válaszolnak, arról beszámolunk.

Frissítés (18:20): Válaszolt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Sajtóosztálya, ahonnan azt írták, már 11 óra 47 perckor, tehát a vonat indulása utáni percekben érkezett bejelentés hozzájuk, hogy a vonaton lopás történt, majd a feltételezett elkövető egy utast molesztált. A két bejelentés miatt a járőrök Kőbánya-Kispest vasútállomáson adatgyűjtést végeztek, valamint a vonatot átvizsgálták, ami 12:25-től 13:04-ig tartott.